Rooney sajnálja, hogy összeomlottak
Wayne Rooney szerint a Manchester United összeomlott, miután a második félidõben leadta kétgólos elõnyét, ez vezetett az 5-3-as vereséghez.
Már csak 30 perc volt hátra a találkozóból, amikor Ander Herrera sarkazós góljával 3-1-re elment a manchesteri csapat azután, hogy a mérkõzésen már 16 perc elteltével 2-0-ra vezetett. De David Nugent büntetõje felébresztette a hazaiakat, majd Esteban Cambiasso kiegyenlített, ami után a United labdavesztései révén jött is a negyedik és ötödik bekapott találat.
A közelmúltban csapatkapitánynak kinevezett Rooney szerint csakis önmagukat hibáztathatják az eredményért.
"Mindannyian csalódottak vagyunk, különösen azután, hogy 3-1-re vittünk" - mondta az MUTV-nek. "Le kellett volna zárnunk a meccset, jobban kellett volna tartanunk a labdát. Nem tettük ezt, hibákat vétettünk, ami sokba került."
"A Leicester sok hosszú labdával játszott, mi pedig kicsit megszenvedtünk ezzel. Összességében ez nem volt elég jó a csapattól. Olykor jól játszottunk, szép gólokat szereztünk, de túl sok hibát vétettünk csapatként, jobban kell teljesítenünk ennél."
A United hamar vezetéshez jutott Robin van Persie góljának köszönhetõen, majd Angel Di Maria gyorsan megduplázta az elõnyt egy elképesztõen szép átemeléssel. Ám Leonardo Ulloa egy perccel késõbb remek fejessel szépített, ami Rooney számára figyelmeztetés volt, a Unitednek óvatosnak kellett lennie.
"Nagyon könnyen adtunk egy gólt nekik azonnal, hogy kettõvel vezettünk. Ez a szurkolókat feltüzelte, de jobban kell teljesítenünk ettõl. Roppant csalódás, hogy nem így tettük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló