Ferdinand: Ferguson távozása RvP-nek fájt leginkább
Rio Ferdinand elmondta, Sir Alex Ferguson visszavonulása sokkal jobban fájt Robin van Persie-nek, mint bármely másik csapattársának.
"Ez a hír mindenkit megrendített. Mindenki nagyon hálás volt mindazért, amit pályafutásunkért tett" - mondta Rio egy, az MUTV-nek adott interjú során.
"Robin volt az, akit leginkább letaglózott mindez. Egy évvel korábban érkezett hozzánk, megérezte a siker ízét és még többet akart. Lehetett látni rajta, hogy õt sokkal jobban letaglózta a hír, mint akkor bárki mást."
Ferguson 2012-ben igazolta le a holland csatárt 24 millió font ellenében az Arsenaltól, van Persie pedig elsõ szezonjában 30 gólt termelt, segítve ezzel csapatát egészen a bajnoki, saját magát pedig a gólkirályi címig.
"Ez erõt is adott nekünk ahhoz, hogy az utolsó szezonjában sikeresek legyünk" - tette hozzá a QPR védõje.

Ferguson visszavonulása után David Moyes vette át a csapatot és bár a menedzser, valamint a játékos is tagadták, felröppentek olyan hírek, hogy kapcsolatuk nem felhõtlen. A csatár nem is igazán tudta hozni azt, amit elõzõ évében és egy sérülésekkel tarkított szezon következett számára, mely alatt 18 gólig jutott.
Van Persie korábban így nyilatkozott Ferguson visszavonulásáról: "Sokkolt és kapkodnom kellett a levegõ után. Vajon tényleg azt mondta, amit hallottam? A szobában halálos csend lett úrrá és mindenkibõl elõtörtek az érzelmek. Majd Sir Alex beszélt hosszan hozzánk, ami nagyon különleges volt és kiváltságosnak éreztem magam azért, amiért hallhattam azt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló