Van Gaalnak fejfájást okozhat a védõk kiválasztása
Nem elõször fordul elõ, hogy a Manchester United menedzsereként Louis van Gaalnak fájhat a feje csapata összeállítását illetõen - ezúttal védelmének összetételét illetõen az Everton ellen.
A holland menedzser eddig már többször is arra kényszerült, rotálja játékosait sérülések, illetve eltiltások miatt. Tényszerûen elmondható, hogy 12 különbözõ játékos játszott a csapat védelmében az eddig eltelt hat Premier League bajnoki mérkõzés során.
Van Gaal lehetõségei nõttek erre a hétre, miután Tyler Blackettre újra számíthat egy mérkõzéses eltiltásának letöltését követõen, akit még a Leicester City ellen elszenvedett 5-3-as vereség alkalmával állítottak ki. Miután a saját nevelésû bekk korábban állandó tagja volt a csapat hátsó alakzatának, ezért a manchesteri származású játékos ismét bevetésre számíthat a hétvégén.
"Természetesen játszani szeretnék minden mérkõzésen, és a lehetõ legjobb módon szeretnék bizonyítani menedzseremnek, hogy megtarthassam helyemet a védelemben" - kezdte Tyler a Manutd.com-nak.

"Elõször is, már annak is nagyon örülnék, ha csak tapasztalatot gyûjthetnék azáltal, hogy a felnõtt csapat közelében lehetek. De most, hogy már játszottam néhány mérkõzésen, olyan helyzetbe kerültem, hogy még többet és többet akarok."
"Egészséges versenyhelyzet van a védõk között. Keményen küzdünk az edzéseken, és mindannyian arra sarkalljuk a másikat, hogy még jobb legyen. Marcos [Rojo] és Daley [Blind] is csak nemrég érkezett a csapathoz, de azt hiszem nagyon jó velük is a kapcsolatunk. Mindannyian sikeresek akarunk lenni."
Ismerve, hogy Van Gaal mennyire tartózkodik attól, hogy két ballábas játékosa alkossa a belsõ védõpárost, így úgy tûnik, Blackett Rojoval lehet harcban a csapatba való bekerülésért utóbbi remek West Ham elleni teljesítményét követõen. Az argentin korábban a védõsor bal szélén kapott helyet, ahol viszont jelen pillanatban Luke Shaw is bejelentkezett remek múlt szombati debütálása után.
Emellett olyan szóbeszédek is napvilágot láttak, hogy Phil Jones is visszatérhet a csapatba, illetve még számításba vehetõ a fiatal Paddy McNair is, aki lenyûgözõ belépõt produkált a profi futball világában, tehát Van Gaal számtalan lehetséges összeállításban küldheti hadba fiait a védelemben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló