Múlt hónapban indult rovatunkban ezúttal egy igazi Fergie-fióka, a 92-es korosztály kiemelkedõ személyisége, Nicky Butt mutatkozik be, aki részese volt a 90-es évek világhódító Manchester Unitedjének is.

Az átigazolásom nem igazán neveszhetõ klasszikus transzfernek, ugyanis a United 13 évesen fedezett fel Harry McShane (egykori United játékos) megfigyelõ által, amikor még a Sunday League-ben játszottam. Gortonból származom, elõzõ klubjaim pedig a Droylsden Juniors és a Boundary Park Juniors volt, utóbbi együttesben olyan csapattársaim voltak, mint Gary Neville, Paul Scholes és Chris Casper - az volt ám a csapat!

A bemutatkozásom 17 évesen történt, amikor csereként állhattam be az Oldham Athletic ellen az Old Traffordon. Paul Ince helyére álltam be, és nagyszerû érzés volt, különösen azért, mert gyerekkori kedvencem, Bryan Robson mellett játszhattam. Rengeteg mérkõzésen játszottam, sokra szinte egyáltalán nem is emlékszem - de a debütálásom még mindig olyan, mintha tegnap lett volna.

Kedvenc mérkõzésem egyértelmûen az 1999-es Bajnokok Ligája-döntõ a Nou Campban. Nem hozott igazi látványos mérkõzés, de a világ egyik legnagyszerûbb stadionjában, a valaha volt talán legdrámaibb végjátékot követõen értünk a csúcsra, amellyel elértük a Triplázást.

Kedvenc gólom nem mondható hatalmas találatnak, de megint csak az alkalom miatt választottam. Eric Cantona visszatérõ mérkõzése volt a Liverpool ellen az Old Traffordon, 1995. októberében, miután letöltötte hosszú eltiltását. Eric balról remekül adott be, amely után megtudtam elõzni a védõmet, és így született egy olyan gól, amit kiszenvedett találatnak szoktak nevezni.

Legkeményebb ellenfelem rögtön kettõ is volt. Fizikai jelenléte miatt az egyikük Patrick Vieira. Olyan volt, mint egy gép... tökéletes középsõ középpályás. Az egész pályát bejátszotta, szerelt, amikor kellett kemény volt, és gólokat is szerzett. Képességek, és tudás terén pedig egyértelmûen Zinedine Zidane-t mondanám.

A csapat, amelyet a legjobban szerettem legyõzni a Real Madrid volt, mert õk uralták az európai kupaporondot, õk voltak a viszonyítási alap, és bármikor játszottunk ellenük, az hatalmas élmény volt számomra. Amikor a Premier Leagueben kellett bizonyítanunk, akkor bárkit képesek voltunk legyõzni!

A legjobb játékos, akivel együtt játszottam megintcsak egy nehéz választás, mivel nagyon sok nevet felsorolhatnék. Ha mégis egyet kellene választanom, akkor az Eric Cantona lenne, a képességei miatt, és azért, ahogy képes volt példaértékûen vezetni a csapatot, és egy magasabb szintre juttatni minket. Odafigyelt az olyan fiatalokra, mint amilyne én voltam akkoriban - állandóan azt figyeltük, hogy mit, hogyan csinál az edzéseken.

A legjobb barátom a Unitednél valószínûleg Ryan Giggs volt, mert elsõ találkozásunktól kezdve elválaszthatatlanak voltunk egymástól. Nagyon közel álltam még Paul Scholeshoz és Gary Nevillehez is, mivel mindhárman egy korosztályban nõttük fel a klubnál.

A legkedvesebb Unitedes emlékem kiválasztása megint nem túl könnyû, ugyanis négy is lehetne - a debütálásom, az elsõ Premier League aranyérem megszerzése, az elsõ duplázásunk, és természetesen az 1999-es Triplázás.

Elhagytam a Unitedet 29 éves koromban, karrierem azon szakaszában, amikor hétrõl-hétre játszani akartam, és ami a Unitednél nem volt adott számomra. Maradhattam volna a csapatnál, ha beértem volna kevés lehetõséggel, vagy távozhattam, hogy máshol bizonyítsak. Ez volt életem legnehezebb döntése, de imádok futballozni, és úgy éreztem ha maradok, azzal rossz döntést hozok. A Newcastle ideális lehetõségnek tûnt, hiszen egy nagyon erõs klubról volt szó, és nem akartam a United egyetlen riválisához se igazolni.

Amit tanultam a Unitednél, hogy miként dolgozzak keményen - és hogy a kemény edzésmunka legalább ugyanannyira fontos, mint hogy miként játszol a mérkõzésen. Az Old Traffordon töltöttem a napjaimat 13 éves koromtól egészen 29 éves koromig, ami több volt, mint az életem fele amikor távoztam. Emellett tiszteletet is tanultam a klubnál. Mindig hálás leszek Sir Alexnek és az edzõi stábnak, azért a munkáért, amit azért tettek, hogy jobb játékos, és jobb ember legyek.

A Unitedben játszani számomra azt jelenti, hogy annak a klubnak a sikeréért küzdhettem, amelynek már kisgyerekként is szurkoltam, az elsõ szerelmenk, és még mindig szurkolok a csapatnak - annak ellenére, hogy a Newcastlenél is nagyszerû periódust töltöttem. Amikor fiatal vagy, mindent biztosnak veszel. Csak most, hogy visszatekintek, ismerem fel, hogy milyen lenyûgözõ karriert tudhatok magam mögött. Büszke lehetek rá.

Manapság mit csinálok Az elõzõ szezon végén már nem élveztem a játékot és úgy véltem, hogy eljött az idõ a visszavonulásra. Nem hiányzott a futball, de az öltözõi légkör viszont igen. Volt néhány kisebb munkám a médiában, majd megkeresett egy hong kongi klub, ahova eligazoltam, hogy néhány hónapig ott játszak. Emellett félúton járok az UEFA A-szintû edzõi képzésében, és valamikor a közeli jövõben szeretnék is az edzõsködéssel foglalkozni. 

Inside United

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!