De Gea: Jó formában vagyok

David De Gea szerint karriere legjobbját nyújtotta - elmondása szerint átesett a tûzkeresztségen, mióta három évvel ezelõtt a Manchester Unitedhez került.


A spanyol szerényen tagadta, hogy védései kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy a csapat a szezonban elõször megõrizte gyõzelmi sorozatát, miután hazai pályán legyõzték az Evertont 2-1-re.

Bezsebelte a meccs emberének járó díjat, miután hárított egy büntetõt és három kulcsfontosságú védést is bemutatott - a leglátványosabb Bryan Oviedo kapura lövésének hárítása volt - csakhogy egyet meg is említsünk. Az pedig még jobban kiemeli érdemeit, hogy 23 évesen ilyen ijesztõ nyomás alatt is nyugodt tudott maradni.  
 


"Úgy gondolom a legjobb formámat nyújtottam karrierem során," - mondta De Gea.

 

"Három évvel ezelõtt érkeztem az Old Traffordra és kezdetben igen nehéz volt számomra. Most azonban készen állok bármire."

De Gea 2011-ben érkezett az Atletico Mardridtól a Unitedhez Edwin van der Sar helyére, aki kétszer olyan idõs volt, mint a spanyol. 20 éves korának köszönhetõen többször is a sajtó célpontja volt.
 


"Ezek a tapasztalatot segítettek engem játékossá és férfivá válnom" - nyilatkozta De Gea.

 

"Mikor rossz pillanataid vannak, azokból tanulsz. Folyamatosan erõsebbé válsz ezek által és hiszem hogy erõsebb is lettem. Sokkal jobb kapus vagyok, mint voltam.

"A korai idõszak nehéz volt nekem és a családomnak. De mikor egy olyan nagy klubban játszol, mint a Manchester United, természetes, hogy nem mindig játszol úgy, ahogy kell. Örülök neki, hogy így alakultak a dolgok, mert a kritikáktól lettem erõsebb. A kapus poszt bonyolult és sokszor hibázol. Ez természetes. De meg kell erõsítened az elméd és minden jobb lesz."

Az Everton elleni teljesítménye a legjobb példa arra, hogy pár év alatt mennyit változik egy játékos.

 

"A játék segít az önbizalom növelésében" - tette hozzá.

 

"Nyilvánvalóan ez volt a legjobb teljesítményem a Manchester Unitedben töltött idõm alatt. Nagyon boldog vagyok emiatt.

"Tim Howard odajött hozzám a meccs végén és elmondta, mennyire fantasztikusan játszottam."

 

A dicséretek ellenére De Gea nem szállt el magától, hozzá is tette: "Nem én nyertem meg a meccset. A csapat nyerte meg a meccset. Gólokat lõttünk és jól védekeztünk. A csapatnak köszönhetõ mindez, nem pedig nekem." 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!