Carrick: Csalódottak vagyunk, de nem csüggedtek

Michael Carrick elmondása szerint csapattársai csalódottak, de nem csüggedtek a Manchester City-tõl elszenvedett egy 1-0-s vereséget követõen.


A Vörös Ördögök a derbi nagy részét emberhátrányban játszották, hiszen Chris Smallingot még a szünet elõtt kiállították. A piros lap azt jelentette, hogy Carrick pályára lépett, elõször az idei szezonban és elõször Louis van Gaal érkezése óta, amolyan vészmegoldásként neki kellett középsõ védõt játszania.

 

Majd mivel a második játékrészben Marcos Rojo megsérült, a 33 éves játékos Paddy McNairrel alkotta a védelem szívét. A United tíz emberrel is próbált a City felé kerekedni, amely azonban Sergio Agüero révén megszerezte a vezetést, a rekordbajnok pedig már nem tudott válaszolni a gólra annak ellenére sem, hogy a nehéz körülmények között is kiváló küzdõszellemrõl tett tanúbizonyságot.

 

 

A United így 10 bajnoki után 13 pontot gyûjtött. Bár Carrick több pontot szeretne, úgy érzi, jó irányba halad a csapat.

 

"Igazán csalódást keltõ volt ez" - mondta a Sky Sports-nak. "Tíz emberrel kellett játszanunk, de ahogy telt az idõ, egyre inkább azt éreztük, lehet esélyünk és voltak is lehetõségeink. Úgyhogy végül bár a meccs nagy részét emberhátrányban játszottuk, csalódást jelent, hogy üres kézzel távoztunk."

 

"Lehetett volna döntetlen is. Olykor voltak lehetõségeik, ami elvárható, amikor egy emberrel kevesebben vagyunk a pályán. Úgy érezzük, talán egy gólt szerezhettünk volna, csalódottak vagyunk, de nem csüggedtek."

 

"Tudom, hogy kiábrándító az, ahány pontunk van, mert ez közel sem elég jó nekünk, de ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy a dolgok jóra fordulhatnak és jóra fordulnak."

 

Carricket arról is kérdezték, mondott-e valamit Smalling az öltözõben kiállítását követõen: "Félidõben arra koncentráltunk, mit fogunk tenni a második játékrészben. Nyilván csalódott volt azért, ahogy kiállították, de ez benne van a fociban, el kell fogadni ezt."

 

"Úgy vélem, jól is kezeltük a dolgot azzal, hogy én lettem a belsõ védõ. A második félidõben kicsit tesztelve voltunk, de rendben voltunk. Mint mondtam, az idõ múlásával egyre inkább azt éreztük, lehet keresnivalónk."

 

Ami a saját játékát illeti, Carrick örült annak, hogy végre visszatérhetett sérülésébõl, még ha maga az eredmény nem is adott okot az örömre. "Az utóbbi fél évben, a tavalyi szezon végétõl ez volt az elsõ meccsem, úgyhogy egy kicsit erõfelmérõ is volt ez nekem középsõ védõként játszani. Élveztem, jó volt visszatérni, már nagyon hiányzott, mert sokáig nem játszhattam. Meglátjuk, ki lesz egészséges, kit tudunk összefoltozni a jövõ hétre."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!