Rooney: Két góllal közelebb
Kedd este Wayne Rooney három gólra megközelítette Sir Bobby Charlton rekordját, miután a skótok elleni, 3-1-es siker alatt kétszer is eredményes tudott lenni.
A Manchester United csatára a szünet utáni második percben - Jack Wilshere lövését követõen - fejjel vette be Craig Gordon kapuját, majd bár a skótok szépíteni tudtak, de két perccel a hazaiak gólja után Rooney megszerezte Anglia harmadik gólját is.
A Háromoroszlánosok egygólós, karcsú, de megérdemelt elõnnyel vonulhattak a szünetre, miután az igen felvillanyozott Celtic Parkban Wilshere elõkészítése után arsenalos csapattársa, Alex Oclade-Chamberlain csúsztatott a hosszú alsóba.
Rooney egyike volt a három United játékosnak, akik a kezdõcsapatban kaptak helyet, mellette még Chris Smalling és Luke Shaw játszott, és mire 2-0 lett az állás, már négy manchesteri volt a pályán, hiszen a második félidõre Scott Brown helyett Darren Fletcher futott ki a gyepre. Shaw 66 percet kapott, õt Kieran Gibbs váltotta a bal bekk posztján.
Úgy tûnt, Fletcher játéka kedvezõen hatott a skótokra, ahogyan a középpálya közepérõl osztotta a labdákat és a hazaiak feljavuló játéka végül gólt is eredményezett. A Hull City bal bekkje, Andrew Robertson túljutott a liverpooli Raheem Sterlingen, majd kényszerítõzött az éppen beállt Johnny Russellel, a visszakapott labdát pedig a rövid alsóba lõtte Fraser Forster mellett.
Anglia szinte azonnal válaszolt, Adam Lallana gurított vissza az alapvonaltól, amire Rooney érkezett és a kapuba lõtt. A csapatkapitány cigánykerekezve ünnepelte, hogy csapata négy nap alatt második sikerét érte el.
Rooney-t immár csak Gary Lineker és Sir Bobby Charlton elõzi meg a válogatottban szerzett gólok számában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |