Rooney a menedzser terveit dicsérte
Wayne Rooney szerint csapattársaival végrehajtották Louis van Gaal terveit, és így sikerült legyõzniük 2-1-re az Ágyúsokat az Emirates-ben.
A Vörös Ördögöknek a találkozó nagy részében védekezniük kellett és így a kontrákra rendezõdtek be, ám a holtpontot a második félidõben megtörte Kieran Gibbs öngólja, ami után még maga a manchesteri csapatkapitány is betalált Emiliano Martinez kapujába.
Bár a ráadás ötödik percében Olivier Giroud szépíteni tudott, a United megtartotta a három pontot, ami morált növelõ gyõzelem lehet a Premier League-ben, így nem véletlen, hogy Rooney elégedetten nyilatkozott a lefújást követõen.
"Nagyon fontos gyõzelem volt ez" - mondta. "Idõnként viharos dolgokat éltünk át, különösen az elsõ félidõben, majd tudtuk, hogy kontrákkal gondokat okozhatunk nekik, tudtuk, hogy sebezhetõk."
"Olykor szerencsével sem álltunk rosszul, a kapusunk remekelt ma, de két szép gólt lõttünk nekik. Elég nehéz mérkõzés volt, sokat volt náluk a labda, de áttörtük a rést, ez volt a tervünk."
"Tudtuk, hogy a lehetõ legtöbb védõvel kell felállnunk, ezt is tettük, ezért tettünk öt játékost hátra. A középpályán pedig én, Michael és Fellaini próbáltuk megvédeni õket és úgy érzem, ez idõnként nagyon jól sikerült."
"Azt is tudtuk, hogy elöl Robin [van Persie], Angel [di Maria] és én gondot okozhatunk, ezt a második félidõben sikerült is jó hatásfokkal elérni."
A United ezzel a sikerrel a tabella negyedik helyére lépett, jelenleg 13 ponttal van lemaradva az éllovas Chelsea-tõl az igen fontos, téli idõszak elõtt. Ahelyett, hogy elragadtatná magát, Rooney inkább arra koncentrál, hogy a következõ két hazai mérkõzésen (a Hull és a Stoke ellen) hat pontot zsebeljen be a csapat.
"Kicsit középszerûen kezdtük a szezont, de reméljük, hogy most egy jó sorozat jön számunkra, majd karácsony után megítélhetjük a helyzetünket."
"Két hazai találkozónk jön és úgy érezzük, hat pontot kell kihoznunk ezekbõl. Lendületet próbálunk építeni az új évre, a mai gyõzelem hatalmas eredmény volt ennek elkezdése szempontjából."
A Premier League-ben senki nem lõtt annyi gólt (11) az Arsenalnak, mint Wayne Rooney. (a szerk.)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló