Herrera: Szerencsénk van Falcaoval
Ander Herrera csapattársa, Radamel Falcao hozzáállását dicsérte, és hiszi, hogy a kolumbiai csatár bizonyítani fogja, kulcsfontosságú szereplõje tud lenni idén Louis van Gaal együttesének.
A Vörös Ördögök másik középpályása, Anderson segítségével Herrera tovább növelte annak jelentõségét, hogy Falcao ezen a héten újra edzésbe állhatott, miután kéz-a-kézben hozták a hét elején a dél-amerikai támadót az Aon Training Complex edzõpályájára.
Miután az Athletic Bilbao és az Atletico Madrid összecsapásain már teljességgel megbizonyosodhatott Falcao képességeirõl, Herrera úgy érzi, Falcao, aki a Hull City elleni bajnokin már a kispadon kaphatott szerepet sérülése után, képességeit kombinálva lehetetlen nem ismerõ hozzáállásával hihetetlen hatást érhet el az Old Traffordon.
"A szurkolók imádját Falcao-t, mert minden labdáért úgy harcol, mintha az lenne az élete utolsó labdája, amit elérhet" - kezdte a spanyol középpályás 28 éves csapattársa méltatását az MUTV-nek.
"Ez az õ egyik legfõbb jellemzõje. Szerencsések vagyunk, hogy Falcao köztünk van, és biztos vagyok benne, nagyon fontos játékosunk lesz, ezt pedig szerintem a Manchester United szurkolói is pontosan tudják."
"Ha egy játékos megsérül, az nagyon szomorú pillanat számára. Nagyon jól ismerem Falcao-t. Még Spanyolországból, ahol nagyon jól játszott. Az Atletico Madrid megnyerte a Spanyol Kupát a Real Madrid ellen, és õ lett a döntõ legértékesebb játékosa, éppen ezért szeretnénk minél elõbb a pályán látni közöttünk Falcao-t. Anderson és én megpróbáltuk minél boldogabbá varázsolni a visszatérés pillanatát számára. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család - ugyanazok a célokat szeretnénk elérni, ebbõl pedig mindenkinek ki kell vennie a részét."
Egy másik United játékos, akit Herrera dicsérõ szavaival elárasztott, honfitársa, David de Gea volt, aki szerinte posztja legnagyobbjai közé emelkedhet hamarosan. A csapat utolsó embere ebben a szezonban is már számos alkalommal megmentette csapatát a legkiélezettebb pillanatokban, amelyek közül a legemlékezetesebb az Everton ellen bemutatott akrobatikus mutatványa volt, amellyel sikerült otthon tartania csapatának mindhárom bajnoki pontot.
"Fantasztikus volt, és 24 éves korára a világ egyik legjobbja" - tette hozzá barátjával kapcsolatban Herrera.
"Szeretné hozzásegíteni a csapatot, hogy az élen végezzen, ahogy én is, és ahogy mindenki más a csapatból. Úgy érezzük, õ lehet az egyik, ha nem a legjobb kapus a világon."
A múlt heti, Arsenal ellen aratott értékes 2-1-es gyõzelemmel a Manchester United jelenleg a negyedik helyet foglalhatja el a Premier League-ben - ezt a pozíciót pedig Herrera mindenképpen szeretné, ha megõriznék a szezon hátralévõ részére is.
"Be kell jutnunk a Bajnokok Ligájába. Ott akarok játszani a Uniteddel a következõ szezonban."
"Minden sorozatot megakarunk nyerni, amelyben elindulunk, és ha sikerül kvalifikálnunk magunkat, akkor a Bajnokok Ligájában sem lesz ez másként. Mindannyiunknak nagyon keményen kell dolgozni ennek eléréséhez. Ha elakarsz érni egy közös célt, ahhoz mindenkinek együtt kell dolgoznia, nem csak a pályán lévõ 11 játékosnak, hanem az egész keretnek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Atletico Madrid vs Manchester United
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzésRiyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája főtábla, 2. forduló