Fellaini: Továbbra is keményen kell dolgoznunk
Marouane Fellaini hiszi, hogy a Manchester United képes folytatni veretlenségi sorozatát a Premier League-ben, és szorosan fel tudnak zárkózni az éllovasok mellé az ünnepi idõszak alatt.
A belga középpályás szerezte a United nyitó találatát a keddi 2-1-es, Stoke City felett aratott gyõzelem során, ami a Vörös Ördögök negyedik egymást követõ diadala volt az idei szezonban, és Fella szerint ez azt jelenti, hogy kezd beérni Louis van Gaal filozófiájának gyümölcse.
"Egyre jobban érik össze a csapat, az edzõ és az edzõi stáb" - kezdte a játékos.
"Értjük mi a menedzser filozófiája, és keményen kell dolgozunk továbbra is. Remek eredmény sorban négy gyõzelem, ezen az úton kell haladnunk, csak megnyerni a meccseket és bízni magunkban, ez nagyon fontos."
A United jelenleg negyedik a Premier League tabelláján továbbra is le van maradva a vezetõ Chelsea gárdájától. A Vörös Ördögök most arra összpontosítanak, hogy megõrizzék a Bajnokok Ligája szereplést jelentõ helyüket, de Fellaini szeretné beérni az élen álló csapatokat is, közöttük Jose Mourinho éllovas gárdáját.
"Igen, számítunk arra, hogy hibázni fognak" - vallotta be a középpályás.
"Most egy sûrû idõszak elõtt vagyunk, rengeteg mérkõzés vár minden csapatra, és majd a Boxing Day után derül ki, hányadán is állunk. Nekünk most az a dolgunk, hogy jól teljesítsünk, meg kell szereznünk a lehetõ legtöbb pontot olyan csapatok ellen is, akik elõrébb állnak a tabellán, mint például a Southampton, akikkel hétfõn játszunk."
Fellaini elsõ gólját szerezte meg az Old Traffordon a keddi gyõzelem során, mely második találata volt a Vörös Ördögök színeiben, és az októberi, West Brom elleni idegenbeli találata elõzött meg. A belga játékos boldog, hogy ebben a szezonban javítani tudott élességén.

"Ha sikerül gólt szerezned, az ad egy bizonyos önbizalmat a kapu elõtt" - magyarázta.
"A mostani találatom egy nagyszerû összjáték eredménye volt, ezért is van nagyobb jelentõsége. Megpróbálom a maximumot nyújtani minden mérkõzésen, és ez igen sok energiabedobással jár. Már néha érzem a fáradtság jeleit, de a pályán errõl teljesen megfeledkezem."

Fellaini beszélt a Steven Nzonzi gólját megelõzõ sérülésérõl is.
"Meghúzódott a nyakam, igen erõs fájdalmat éreztem, ezért maradtam a földön. Sajnálom, hogy emiatt gólt kaptunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló