Smalling állandó kezdõ szeretne lenni
A Manchester United középhátvédjének, Chris Smallingnak eltökélt szándéka, hogy elsõ számú választás legyen Louis van Gaal csapatában.
Az angol válogatott remekül teljesített a United keddi 2-1-es gyôzelme során, és úgy tûnik jól megértik egymást a pályán az idén nyáron érkezett Marcos Rojóval.
Smalling már túljutott a manchesteri derbin vétett hibája miatti csalódottságon és azt tervezi, hogy játékával fogja bizonyítani, a Vörös Ördögök kezdô tizenegyében van a helye.
"Remek érzés, hogy egyre többet szerepelhetek, így jobban tudok teljesíteni is" - magyarázta Chris.
"Elég régóta itt vagyok már, volt hogy rendszeresen játszottam, majd valamiért kevesebbet szerepelhettem, de most újra megkaptam az esélyt, a lehetô legjobban szeretnék teljesíteni, és ezzel megszilárdítani a helyem a kezdôben."
A United sorozatban negyedik mérkôzését nyerte a Premier League-ben, és a szakértôk is kíváncsian várják a folytatást Van Gaal remek formában játszó csapatától. Smalling azonban egyelôre csak rövid távon tervez.
"Az Arsenal feletti gyôzelem után a következô két mérkôzésen a hat pont begyûjtése volt a cél. Ez kipipálva. De most jön majd a neheze, két kemény ellenfél vár ránk a jövôhéten."
"Remek formában vagyunk, úgy gondolom a Southamptont is képesek leszünk legyôzni. Sikerült visszanyernünk az önbizalmunkat, erôsnek érezzük magunkat, úgyhogy azt hiszem megyünk és megnyerjük a meccset."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló