Részlet Tim Howard önéletrajzából - 2. rész
Az alábbiakban exkluzív részletet olvashatunk Tim Howard, "A hálóõr" címû önéletrajzából. Többek között Fergie-rõl, Friedelrõl és a Manchester Unitedrõl is szó esik.
A UNITED EGY IDEGRENDSZERI BETEGSÉGGEL KÜZDÕ AMERIKAIT AKAR MEGSZEREZNI - The Guardian
A MANCHESTER UNITED EGY ROKKANT KAPUST PRÓBÁL LEIGAZOLNI - The Independent
ESKÜSZÜNK, HOGY IGAZ: TOURETTE SZINDRÓMÁS A UNITED CÉLPONTJA - The Mirror
Sohasem olvastam el a címek alatt található tartalmat. Nem akartam, hogy ez a szemét összezavarja a gondolataimat.
Az elsõ hivatalos mérkõzésem a United színeiben egy Community Shield meccs volt az FA-kupa gyõztes Arsenal ellen. A találkozó már a kezdõ sípszótól kezdve egy háború volt. Pár másodperccel a kezdés után Phil Neville sárga lapot kapott egy Patrick Vieira elleni kemény belépõ miatt. Ezután Ashley Cole kapott lapot amiért Ole Gunnar Solskjaer ellen szabálytalankodott. Mi szereztünk meg a vezetést Mikael Silvestre révén aki szögletbõl fejelt gólt, viszont az Arsenal pillanatokkal késõbb már válaszolt is. Thierry Henry - az Arsenal történelmének legeredményesebb játékosa - kiharcolt egy szabadrúgást kb. 32 méterre a kaputól.
Amikor a szabadrúgás lõtávon belül van a kapus felállít egy úgynevezett sorfalat, 9 méterre a labdától. Az ötlet lényege, hogy lezárják a kapu egy részét a lövõ játékos elõl, ezzel csökkentve a kapus számára azt a területet amit fedeznie kell.
Az, hogy hány embert állítasz a sorfalba sok mindentõl függ. Általában annyit próbálsz megvédeni a kapuból amennyit csak lehetséges, mindezt anélkûl, hogy megakadályoznád a tiszta rálátást a labdára vagy, hogy a többi támadót szabadon hagynád. Henry ellen háromszemélyes sorfalat állítottam fel, majd a kapu sebezhetõ oldalára helyezkedtem.
Henry viszont olyan erõvel és pontossággal lõtte el a labdát, hogy a sorfal teljesen hasztalannak bizonyult. A labda átrepült a játékosok felett és centikkel a jobb kapufa mellett kötött ki, a hálóban.
Én repültem, nyújtózkodtam amennyire csak tudtam, de nem tudtam elérni.
A félidõben Ferguson leszedte a fejemet.
Ferguson híres volt arról amit a média csak "hajszárító" módszerként emlegetett, ami annyit tesz, hogy úgy üvölt rád, hogy a levegõ kiegyenesíti a hajadat.
"Három fõs sorfal!" - ordította, miközben láttam az állkapcsai körül megfeszülõ izmokat. "Henry ellen! Négy játékos kell a sorfalba. "Gondolkozzál" - mind a két mutatóujját a homlokára szegezte - "amikor futballozol."
A csapattársaim csöndesek voltak. Annyit hallottam már Fergusonról, hogy tudtam, ez már mindenkivel megtörtént de, hogy õszinte legyek, baromi ijesztõ volt.
"Ha nem tudod kezelni a kib***ott helyzetet" - mondta szokásos, erõs skót akcentusával - "egyenesen visszaküldelek az MLS-hez."
Érezhetõ volt a hangjában a megvetés amikor azt mondta, hogy "MLS".
Rengeteg hibát vétettem már kapusként, ez nem kérdés, és még sokat is fogok amíg be nem fejezem a sportot. Egyértelmû volt, hogy a három fõs sorfal rossz stratégia volt, fõleg ha megnézzük, hogy Henry hogyan végezte el a szabadrúgást. Viszont máshogy is dönthetett volna. Mi van ha magasan rúgja, a bal oldalamra? Abban az esetben viszont nehezebben láttam volna a labdát a négy fõs sorfal miatt.
Sohasem lehetett tudni, hogy egy olyan klasszis játékos mint Henry mit fog csinálni. Abban a pillanatban csak annyit tudsz tenni, hogy hozol egy döntést.
Ezt viszont nem mondhattam az angol futball legendájának, fõleg addig nem amíg szikrákat szórtak a szemei. Lenéztem a földre és hagytam, hogy lehordjon - hadd tegyem hozzá, hosszabb ideig mint ahogy szükségesnek tünt.
Az utolsó hozzám fûzött szavait átitatta a gúny: "Fiam, most már nem Amerikában vagy."
Egyik csapat sem talált be a második félidõben. A mérkõzés 1-1-es döntetlennel zárult. Mivel a Community Shield-en nincsen hosszabbítás, büntetõkkel döntik el a meccset.
Néha az emberek megkérdezik, hogy mit gondolok a büntetõkrõl. A válaszom egyszerû: imádom õket. Tizenkét éves korom óta szeretem a tizenegyeseket. Nincs rá bizonyítékom, de úgy gondolom, hogy az élénkebb érzékeim - a Tourette-szindróma másik oldala - segítenek, hogy jobban olvassam a lövõ játékos szándékait és, hogy jobban érezzem a labdát a többi kapusnál.
És amíg azt mondják, hogy egy büntetõ kivédésének kicsi az esélye, az is igaz, hogy nem kell az összeset kivédened. Ha már egyet vagy kettõt kifogsz, akkor általában hõsként végzed.
Ráadásul van valami különös abban a pillanatban amikor csak te és a játékos álltok egymással szemben. Nincs még egy olyan pillanat mint amikor annyira éber és annyira koncentrált lennél mindenre ami körbevesz.
Legtöbb esetben a büntetõpárbaj egy találós játék. Hova fogja rúgni a labdát a játékos? Merre kéne vetõdnöm? Megpróbálsz egy viszonylag logikus döntést hozni - a kapusok rengeteg idõt töltenek azzal, hogy különbözõ játékosok büntetõrúgásait tanulmányozzák. A játékos testbeszédét is lelehet olvasni, hátha elárulja, hogy hova akarja rúgni a labdát amíg odafut a büntetõponthoz. Ebben az esetben talán a másodperc tört része áll a rendelkezésedre, hogy meghozd a döntésedet.
Az Arsenal ellen kifogtam a második lövõ játékosukon, Giovanni van Bronckhorston, és 4-3-ra vezettünk amikor Robert Pires-re került sor az Ágyúsoktól. A francia válogatott játékos szerezte tavaly a gyõztes gólt az FA-kupában. Pires-t az egyik legjobb játékosként tartották számon a bajnokságban.
Ha meg tudom állítani, akkor nyertünk.
Azon a nyáron láttam a francia válogatott egyik meccsét amin éppen Pires végzett el egy büntetõt. Valami oknál fogva, az a kép megmaradt a fejemben. Ahogy a kapuban álltam, Pires elöttem, úgy láttam magam elött lepörögni a büntetõt, mintha egy videót néztem volna - láttam a labda röppályáját ahogy élesen közelít a jobb alsó sarokba.
Úgyhogy azt az oldalt választottam. Teljesen ki kellett nyújtanom a testemet, megpróbáltam elérni, ahogy csak tudtam. Még mielõtt elértem volna a labdát, már tudtam: ez az enyém. Kitoltam a kapu mellé.
A stadion fele, nagyjából 30 000 vörös mezes drukker felugrott és teljesen megõrültek.
Még amikor mindig a földön gurultam, Mikael Silvestre átkarolt a kezeivel. Ezután John O'Shea repült felénk egyfajta ugró öleléssel. Majd Ruud van Nistelrooy is megérkezett, mind a hármunkat átkarolva. A csapat többi tagja már csak a rakás tetejére fért rá: Ryan Giggs, Roy Keane és Rio Ferdinand. Ezek a legendás játékosok viccelõdve csipkedték a hasamat és a kopasz fejemet dörzsölték.
Nyertünk. Még jobb, büntetõkkel nyertünk.
A United szurkolók ugráltak, zászlókat lengettek és sálakat pörgettek. Elöttük ott állt Sir Alex Ferguson. Úgy nézett ki mintha mindent elfelejtett volna arról a három fõs sorfalról.
...
Egyszer, amikor Laura és én a Starbucks-ból sétáltunk hazafelé, összefutottunk Brad Friedellel. Felkészültem rá, hogy csak elmegyünk egymást mellett és biccentünk - nem üdvözöljüj egymást, csak felületesen elismerjük, hogy láttuk egymást. Bradnek viszont más terve volt.
"Meg szeretnélek látogatni, hogy megbeszéljük amit tettem" - mondta. Egy kicsit megállt mielõtt folytatta volna, "Tudod, a munkvállalási engedélyeddel kapcsolatosan."
Persze, hogy tudtam mirõl akart beszélni. Arról akart velem beszélni, hogy miért nem segített a munkavállalási engedélyem megszerzésében. Késõbb mást is megtudtam. A Manchester United jogi csapata elárulta, hogy Brad nem csak, hogy nem írta alá azt a papírt amivel támogathatott volna, hanem aktívan megpróbálta megakadályozni az átigazolásomat. Levelet írt a fellebbezési bizottságnak amiben azt javasolta, hogy egyáltalán nem kellene munkavállalási engedélyt kapnom.
Nem kértem magyarázatot, de nem is volt rá szükségem. Mindenesetre nem akadályoztam meg, hogy meglátogasson.
"Persze, Brad" - mondtam. "Bármikor."
Néhány nappal késõbb megjelent az ajtómban egy dokumentumokkal teli dossziéval.
Laura arckifejezése mindent elmondott. Úgy nézett rám mint aki azt mondja, hogy ez érdekes lesz, majd teljesen eltûnt. Annyira érdekelte Brad mint amennyire engem.
Brad elkezdte magyarázni, hogy neki is milyen nehéz volt megszerezni az engedélyét.
Aláírhattam volna a Notthinghammel...
1997-ig kellett várnom...
Problémák a Newcastle csapatával...
A Liverpoolba igazolás elutasítva...
Egyik dokumentumot a másik után mutogatta, miközben megállás nélkûl beszélt. Én ránéztem a papírokra majd visszaadtam õket. Akkor ez volt az elõdásának a tanulsága: ha neki ennyi problémája volt, akkor miért könnyítené meg az én dolgomat?
"Tudod, az alapelvrõl szól az egész" - mondta.
Alapelv? Nem tudom, hogy neki milyen alapelvei voltak, de az biztos, hogy különböznek az enyéimtõl.
Emellett tény volt, hogy Brad Friedel megpróbálta dugába dönteni a karrierem legjobb lehetõségét. Ha sikerrel járt volna az hatalmas kiesést jelentett volna anyagiakban és a karrieremnek se tett volna jót...
Örökre az a gyerek maradtam volna akinek állandóan szemmel kell tartania a megtakarítását. Annyit elmondhatok, hogy ilyet soha, de soha sem tennék senkivel.
Egy óra elõadás után Brad felállt.
"Ó, és még valami" - mondta. "Csak, hogy tudd, ugyanabban az idõben a Manchester United engem is szemmel tartott, így igazi érdekellentétrõl volt szó."
Gondolkoztam arról ahogy a Manchester United pár nap alatt leigazolta Cristiano Ronaldót egy felkészülési meccs után. Az volt az érzésem, hogy ha a United a pápát akarta volna megszerezni kapusnak, azt is el tudták volna intézni.
"Rendben" - mondtam. Nem akartam vele vitatkozni. Kezet fogtunk és mindenki ment a maga dolgára.
Barátságos találkozó volt, de amennyire engem érdekelt, a fickó elmehetett a p***ba.
...
Jól játszottam a meccseken. Az elsõ kilenc meccsemen hat kapott gól nélküli találkozónk volt és csak háromszor találtak be a kapumba. Januárig 29 meccsen voltam kezdõ. Ebbõl 22 gyõzelem, 5 döntetlen, 2 vereség és 14 alkalommal nem kaptam gólt.
A napilapok szalagcímei is hamar megváltoztak:
A Sun ezt írta: EZ A JENKI NEM ÜGYETLEN
Az Express egyetértett: A JENKI REMEKEL
A kicsit visszafogottabb hangvételû lapok is megemlítettek: "Ha az amerikainak van gyengesége" írta a Telegraph "akkor azt még egyik csapatnak sem sikerült megtalálnia."
Egy idõ után a hazai szurkolótábor egy dalba foglalta a nevemet. Néha amikor megállítottam egy lövést, hallani lehetett ahogy a United drukkerek éneklik a "Chim Chim Cher-ee" átköltött sorait a Mary Poppins-ból:
Tim Timminy,
Tim Timminy,
Tim Tim-eroo
We've got Tim Howard and he says "F--- you!"
Ezzel utaltak játékosan a Tourette-szindrómámra. Nem voltak túl pontosak, még csak meg sem közelítették a valóságot, de ez nem zavart. Még mindig jobb volt mintha "fogyatékosnak" vagy "nyomorultnak" neveztek volna.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
