Folytatódik a nagy költekezés
Miután három millió új részvényt bocsátott eladásra, a Manchester United társtulajdonosa, Edward Glazer megerõsítette, hogy folytatják a csapat megerõsítését, és az ezzel együtt járó nagy költekezést.
Az eladási ismertetõben a klub arról számol be, "magasabb mértékû kiadásokra számít egy fõre vetítve a játékosok kapcsán".
Edward Glazer, a United egykori tulajdonosa, Malcolm Glazer fia, ugyanakkora részesedésre tett szert a klubban, mint másik öt rokona, édesapja 2014. májusi halálát követõen. A részények eladása a hét végén kezdõdhet meg hivatalosan.
A 2013/2014-es szezont követõen, amelyben a Vörös Ördögök nem tudták kivívni a Bajnokok Ligájában való indulást jogát, a nyári átigazolási idõszakban az új menedzser, Louis van Gaal 150 millió fontot költött új játékosokra, köztül a brit átigazolási rekordért érkezett Angel Di Mariara.
Még pénteken, a holland edzõ idegesen reagált azokra a felvetésekre, miszerint klubja újabb nagy kötelekezésbe kezdene, "megalázónak" és "tiszteletlennek" bélyegezve azokat.
Csakhogy a most kibocsátásra került ismertetõben az áll, a United felkívánja használni a részvények értékesítésébõl származó bevételeit, és arra is van utalás, hogy a jelenlegi játékosok szerzõdéseinek meghosszabbítását is ebbõl fedeznék.

Az ügylet alaposabb ismeretéhez tudni szükséges, hogy a Glazer család a Manchester United részvényeinek 90 százalékával rendelkezett, mióta 2012 augusztusában bejegyeztették részvényeik 10 százalékát a New York-i Értéktõzsdén. A BBC Sport értesülései szerint az eladásra kínált 3 millió részvény körülbelül a klub részvényeinek 2 százalékát, Edward Glazer személyes részvényportfoliójának pedig 15 százalékát teszi ki.
A család korábban már adott el részvényei közül, júliusban pedig bejelentették, hogy további nyolc milliót bocsátanának áruba, 88.7 millió fontnyi ellenértéket remélve.
A mostani eladást követõen a Glazer család a részvények körülbelül 80 százalékát fogja birtokolni, de ennek ellenére a szavazati jogok 95 százaléka továbbra is náluk marad.
Az NFL-ben szereplõ Tampa Bay Buccaneers, illetve a Glazer Családi Alapítvány társelnökeként funkcionáló Edward Glazer a körülbelül 28.7 millió fontos várható bevételt saját ingatlanügyleteinek fedezésére fogja várhatóan felhasználni.
Az ismertetõben figyelmeztetik a leendõ befektetõket arra, elõfordulhat, hogy nem kapnak osztalékot részvényeik után, a potenciális befektetõknek pedig akkor sem kerül eladásra a klub, ha az a részvényeseknek kifizetõdõ lenne. Szintén felhívják a figyelmet arra, hogy ha a csapat netán rosszabbul szerepelne, és újra nem tudná kivívni az európai kupaszereplést, a részvényárak csökkenhetnek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló