A United 2010-ben 3.rész

A 2010-es év összefoglalójának utolsó részét olvashatjátok most.


Ebben a részben a középpályások és csatárok tavalyi évi teljesítménye kerül bemutatásra, melyhez szintén társul majd fõoldali szavazás.

 

Elnézve a kapusokról és védõkrõl lezárt szavazásokat, néhány számomra érthetetlen szavazat is került a "rendszerbe". Kérnék mindenki, ne elsõsorban szimpátia alapján szavazzon! (érthetetlen, hogy kapott Foster, Kuszczak vagy Amos szavazatot Edwinnel szemben, amikor az egész évi teljesítményt kellene nézni és míg Edwin 40+ meccsen védett, a többiek alig kaptak szerepet) Nem a legnépszerûbb, legkedveltebb 2010-es csapatot szeretnénk összeállítani, hanem a legjobbat! 

 

De nézzük is a középpályások és csatárok teljesítményét:

Középpálya:

Owen Hargreaves: folyamatos sérülésének következtében ebben az évben sem volt sok lehetõsége, ráadásul mikor visszatért, újból megsérült. Sajnos az õ Unitedes karrierje úgy tûnik a sérülése bekövetkeztekor véget ért.
Összes mérkõzés: 2
Pályán töltött játékperc: 6 (lehetséges 180-ból)
Szerzett gól: 0
Szerzett gól/mérk.: 0
Végig játszott mérkõzések száma: 0
Gól/perc: 0
Gólpassz: 0
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Anderson: év elején sérüléssel is bajlódott, Fergusonnal sem volt a legjobb a viszonya, nyáron olyanokat is lehetett hallani, hogy távozik. Azonban az év utolsó 2-3 hónapját meghúzta és folyamatosan kiváló teljesítménnyel állt elõ, melynek következtében hosszú távon számít rá Fergie. Ha úgy teljesít végig 2011-ben, ahogy a 2010-es év végén, a jövõ évi szavazás egyik nagy esélyese lehet.
Összes mérkõzés: 17
Pályán töltött játékperc: 1098 (lehetséges 1530-ból)
Szerzett gól: 1
Szerzett gól/mérk.: 0,06
Végig játszott mérkõzések száma: 5
Gól/perc: 1098
Gólpassz: 2
Sárga lap: 1
Piros lap: 0

Ryan Giggs: kezd az idõ rajta is látszani, egyre kevesebbet képes a pályán tölteni, az év második felében igazán jó mérkõzése nem is nagyon volt. Bár még mindig képes bármelyik pillanatban olyat húzni, amivel eldönthet egy meccset.
Összes mérkõzés: 31
Pályán töltött játékperc: 1747 (lehetséges 2790-bõl)
Szerzett gól: 5
Szerzett gól/mérk.: 0,16
Végig játszott mérkõzések száma: 14
Gól/perc: 349
Gólpassz: 5
Sárga lap: 3
Piros lap: 0

Ji-sung Park: szívvel és lélekkel küzdött 2010-ben is a pályán, ráadásul a kapu elõtt is a legeredményesebb évét tudhatja maga mögött. Sokan nem tartják nagy játékosnak, voltak hullámvölgyei az év során, de év végére az egyik legjobbja lett csapatának. 2010-ben egyetlen lapot sem kapott!!!
Összes mérkõzés: 34
Pályán töltött játékperc: 2321 (lehetséges 3060-ból)
Szerzett gól: 10
Szerzett gól/mérk.: 0,29
Végig játszott mérkõzések száma: 12
Gól/perc: 232
Gólpassz: 6
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Michael Carrick: egyszer fenn, egyszer lenn. Talán ez jellemzi leginkább a játékát. Nagyon ingadozó teljesítménye van, ami meccsrõl-meccsre változik. A jó formáját tudná állandósítani, hatalmas ereje lenne a United középpályájának.
Összes mérkõzés: 36
Pályán töltött játékperc: 2785 (lehetséges 3240-bõl)
Szerzett gól: 2
Szerzett gól/mérk.: 0,06
Végig játszott mérkõzések száma: 26
Gól/perc: 1393
Gólpassz: 3
Sárga lap: 2
Piros lap: 1

Luis Nani: mindenképp a legeredményesebb középpályása a csapatnak. Hogy a legjobb is volt? Talán az ingadozó formája miatt nem. Az év elején, mikor átkerült pár meccsre a jobb szélre, szenzációsat alkotott, ám Valencia visszatérésével a bal oldalon már nem tudta azt mutatni. Az új szezonban Antonio sérülését követõen ismét a jobb oldalon kapott szerepet, aminek köszönhetõen játéka eredményes is lett, de ekkor is voltak olyan meccsei, amikor gyengén teljesített.
Összes mérkõzés: 41
Pályán töltött játékperc: 3221 (lehetséges 3690-bõl)
Szerzett gól: 11
Szerzett gól/mérk.: 0,27
Végig játszott mérkõzések száma: 28
Gól/perc: 293
Gólpassz: 24
Sárga lap: 3
Piros lap: 0

Paul Scholes: kora ellenére amikor pályára lép, nincs nála pontosabb játékos, hatalmas munkabírása van, szenzációsan lát a pályán, alig ad el labdákat. Ami negatívum, amikor eladott labdát, 2-3 alkalommal abból gól is lett. Valamint szereléseket inkább hanyagolnia kellene, mert sokszor kapott lapot értük.
Összes mérkõzés: 37
Pályán töltött játékperc: 2607 (lehetséges 3330-ból)
Szerzett gól: 5
Szerzett gól/mérk.: 0,14
Végig játszott mérkõzések száma: 18
Gól/perc: 521
Gólpassz: 7
Sárga lap: 10
Piros lap: 0

Darren Fletcher: ha az egész évet nézzük, talán a legjobb középpályása volt a csapatnak. Amit a két 16-os között teljesített meccseken, elképesztõ teljesítmény volt. Leinkább az év elsõ felében volt kimagasló, akkor egyértelmûen a legjobb teljesítményt hozta középpályán, az új szezon elején kicsit visszafogottabb produció után az év végére ismét kezdte elérni év eleji formáját.
Összes mérkõzés: 42
Pályán töltött játékperc: 3517 (lehetséges 3780-ból)
Szerzett gól: 5
Szerzett gól/mérk.: 0,12
Végig játszott mérkõzések száma: 38
Gól/perc: 703
Gólpassz: 11
Sárga lap: 5
Piros lap: 1

Antonio Valencia: boka törése miatt hatalmas veszteség a United számára, pedig ha azt a teljesítményt tudta volna hozni, amit az év elsõ felében, esélyes lehetett volna a legjobb középpályás posztra is.
Összes mérkõzés: 27
Pályán töltött játékperc: 1902 (lehetséges 2430-ból)
Szerzett gól: 1
Szerzett gól/mérk.: 0,04
Végig játszott mérkõzések száma: 14
Gól/perc: 1902
Gólpassz: 9
Sárga lap: 4
Piros lap: 0

Gabriel Obertan: kevés lehetõséghez jutott, amiken nem is igazán tudta megmutatni Fergusonnak, hogy kész lenne az állandó szereplésre.
Összes mérkõzés: 15
Pályán töltött játékperc: 626 (lehetséges 1350-bõl)
Szerzett gól: 1
Szerzett gól/mérk.: 0,07
Végig játszott mérkõzések száma: 5
Gól/perc: 626
Gólpassz: 1
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Darron Gibson: nem tudta beverekedni magát a kezdõcsapatba, hatalmas bombáin kívül mezõnyben sokszor eltûnt, amivel semmiképp nem versenyezhet a legjobb középpályás címért.
Összes mérkõzés: 20
Pályán töltött játékperc: 960 (lehetséges 1800-ból)
Szerzett gól: 3
Szerzett gól/mérk.: 0,15
Végig játszott mérkõzések száma: 6
Gól/perc: 320
Gólpassz: 3
Sárga lap: 4
Piros lap: 0

Ravel Morrison: bemutatkozhatott a felnõttek között, de csak percei voltak, labdához sem érhetett sokszor.
Összes mérkõzés: 1
Pályán töltött játékperc: 2 (lehetséges 90-bõl)
Szerzett gól: 0
Szerzett gól/mérk.: 0
Végig játszott mérkõzések száma: 0
Gól/perc: 0
Gólpassz: 0
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Bébé: a meglepetés igazolás körül pletykák merültek fel a nyár végén, hogy alkalmatlan a tartalék csapat tagjaként is, ám ezt cáfolta Solskjaer. Egyelõre maradandót nem tudott alkotni az itt töltött fél év alatt.
Összes mérkõzés: 6
Pályán töltött játékperc: 249 (lehetséges 540-bõl)
Szerzett gól: 2
Szerzett gól/mérk.: 0,33
Végig játszott mérkõzések száma: 0
Gól/perc: 125
Gólpassz: 0
Sárga lap: 0
Piros lap: 0


Csatárok:

Michael Owen: sérülésekkel bajlódott az év folyamán nem egyszer, csak apróbb lehetõségek jutottak neki, pedig ha egészséges lenne, talán a legkönyörtelenebb befejezõje lenne a csapatnak.
Összes mérkõzés: 15
Pályán töltött játékperc: 465 (lehetséges 1390-bõl)
Szerzett gól: 5
Szerzett gól/mérk.: 0,33
Végig játszott mérkõzések száma: 1
Gól/perc: 93
Gólpassz: 1
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Dimitar Berbatov: a legtöbb gólt szerezte 2010-ben, így ebbõl a szempontból sem kritizálhatja senki. Igaz volt olyan idõszak, amikor 2 hónapig nem volt képes betalálni, de ennél hosszabb sorozata volt csatártársának. Az új szezonban vezeti a góllövõlistát, egyértelmûen az övé volt a 2010-es év a csatárok közül. A Poolnak rúgott három vagy a Roversnek rúgott öt találata megmutatta, mire is képes valójában.
Összes mérkõzés: 41
Pályán töltött játékperc: 2851 (lehetséges 3690-bõl)
Szerzett gól: 21
Szerzett gól/mérk.: 0,51
Végig játszott mérkõzések száma: 18
Gól/perc: 136
Gólpassz: 7
Sárga lap: 1
Piros lap: 0

Wayne Rooney: õ is annyi gólt lõtt 2010-ben, mint Berbatov. Az év elsõ három hónapjában nagyon ment neki, utána azonban hatalmasat esett a formája. Balhéit követõen az új szezonban sem tudott 2-3 mérkõzésen kívül nagyot alkotni. A 2011-es év csak jobb lehet a számára.
Összes mérkõzés: 35
Pályán töltött játékperc: 2724 (lehetséges 3150-bõl)
Szerzett gól: 21
Szerzett gól/mérk.: 0,6
Végig játszott mérkõzések száma: 23
Gól/perc: 129
Gólpassz: 12
Sárga lap: 6
Piros lap: 0

Javier Hernandez: a nyári igazolás hatalmas újabb húzása Sir Alex Fergusonnak. Eredményesen játszik még úgy is, hogy egyelõre nem alap tagja az elsõ csapatnak. Nagy jövõ elõtt állhat Chicharito.
Összes mérkõzés: 20
Pályán töltött játékperc: 955 (lehetséges 1800-ból)
Szerzett gól: 7
Szerzett gól/mérk.: 0,35
Végig játszott mérkõzések száma: 5
Gól/perc: 136
Gólpassz: 1
Sárga lap: 3
Piros lap: 0

Federico Macheda: nem tudott az elsõ csapat közelébe kerülni, sõt Hernandez érkezésével még hátrébb szorult a ranglétrán. Iganán nagyot egy találkozón sem volt képes alkotni.
Összes mérkõzés: 17
Pályán töltött játékperc: 672 (lehetséges 1530-ból)
Szerzett gól: 2
Szerzett gól/mérk.: 0,12
Végig játszott mérkõzések száma: 3
Gól/perc: 336
Gólpassz: 4
Sárga lap: 0
Piros lap: 0

Mame Biram Diouf: a szenegáli támadó sem kapott sok lehetõséget, az új szezont már kölcsönben kezdte a Blackburnnél.
Összes mérkõzés: 6
Pályán töltött játékperc: 179 (lehetséges 540-bõl)
Szerzett gól: 1
Szerzett gól/mérk.: 0,17
Végig játszott mérkõzések száma: 0
Gól/perc: 179
Gólpassz: 0
Sárga lap: 1
Piros lap: 0

Danny Welbeck: neki sem jutott sok leheõség az év elsõ felében, Hernandez érkezésével pedig õ is kölcsönbe került a nyár folyamán, így az év második felét a Sunderlandben töltötte.
Összes mérkõzés: 1
Pályán töltött játékperc: 58 (lehetséges 90-bõl)
Szerzett gól: 0
Szerzett gól/mérk.: 0
Végig játszott mérkõzések száma: 0
Gól/perc: 0
Gólpassz: 0
Sárga lap: 0
Piros lap: 0
 


manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!