Rooney is csalódott a döntetlen miatt
Wayne Rooney csalódott az Aston Villa elleni 1-1es döntetlen miatt, mondván - el kellett volna hozniuk a három pontot.
A United fölényes labdabirtoklása ellenére hátrányba került a Villa Parkban, amikor Christian Benteke az elsõ félidõben megszerezte a hazaiak vezetõ találatát, és a Vörös Ördögöknek mindössze az egyenlítésre futotta Radamel Falcao góljával, annak ellenére, hogy az utolsó bõ 20 percben emberelõnybe kerültek. Rooney szerint ki kellett volna használniuk ezt a helyzetet.
"Csalódottak vagyunk az eredmény miatt" - mondta Rooney az MUTV-nek.
"Úgy érzem mi voltunk a jobb csapat. A második félidõben úgy mentünk ki, hogy meg fogjuk nyerni a meccset, és jött is hamar a gól."
"Amikor emberelõnybe kerültünk, sokkal szervezettebben kellett volna játszanunk, ehelyett kapkodtunk és elszalasztottunk egy nagyon fontos lehetõséget, egyszerûen nem voltunk képesek élni a lehetõséggel. Hiába volt nálunk az irányítás, hiába gyakoroltunk nagy nyomást az ellenfélre nem voltunk képesek még egy gólt szerezni."
"Nagyon szerettük volna elhozni a három pontot és most csalódottak és frusztráltak vagyunk az eredmény miatt."
Falcao sérülését követõen elõször lépett kezdõként pályára Louis van Gaal csapatában, és sikerült is megszereznie a hõn áhított találatot. A Vörös Ördögök csapatkapitánya pedig örömmel konstatálja, hogy Falcaónak sikerült élnie a lehetõséggel.

"Ez egy remek passz volt Ashley-tõl, és egy hasonlóan fantasztikus gól Radameltõl. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült neki."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Chelsea
Premier League 5. fordulóOld Trafford
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
vs Brighton & Hove Albion
2025-10-25 18:30
Manchester City
3-0 Manchester United
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
2025-08-30 16:00
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 4 | 9 | 4 | +5 | 12 |
2 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
3 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Manchester City | 4 | 8 | 4 | +4 | 6 |
9 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
10 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
11 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Manchester United | 4 | 4 | 7 | -3 | 4 |
15 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
16 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
17 | Burnley | 4 | 4 | 7 | -3 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |