Van Gaal a cserékrõl
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal elmondta, hogy a Tottenham Hotspur elleni 0-0-s döntetlen során a nagy fizikai igénybevétel volt a mérvadó a cserejátékosok pályára küldését illetõen.
A holland menedzser ismét a háromvédõs rendszert választotta a White Hart Lane-en alig 48 órával a pénteki bajnoki találkozót követõen. Rafael Antonio Valenciát váltotta a félidõben, majd Chris Smalling és Luke Shaw érkeztek Jonny Evans és Paddy McNair helyére.
"Muszáj voltam viszonylag hamar cserélni, de nem a játékosok teljesítménye miatt, hanem a megterheltség figyelembevételével" - mondta a United trénere az MUTV-nek.
"Változtatnom kellett, de ha lehetett volna még több cserét eszközölök, mert a csatáraink is kimerültek voltak. Kétségtelen, hogy elfáradtak a játékosok, mivel alig 48 órán belül két kemény csatát kellett megvívniuk. Tudományosan is bizonyított tény, hogy a szervezet nem képes regenerálódni két nap alatt 90 perces kemény fizikai igénybevételt követõen."
A United menedzsere nem változtatott csapata felállásán a Newcastle elleni, Boxing Day gyõzelem kezdõ tizenegyéhez képest és van Gaal beismerte, korlátozottak voltak a lehetõségei.
"Még mindig van négy sérültünk. Angel Di Maria, Daley Blind, Marcos Rojo, és Ander Herrera nem voltak elérhetõek, Marouane Fellaini pedig még betegségébõl lábadozik."
Azonban egy pozitív hírrel is szolgálni tudott a holland tréner.
"Ander már ezen a héten visszatér" - mondta van Gaal készülõben csapatával a következõ megmérettetésre. Ezúttal mindössze három nap elteltével, Újév napján szállnak harcba a Vörös Ördögök Mark Hughes gárdája ellen a Britannia Stadionban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Chelsea
Premier League 5. fordulóOld Trafford
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
vs Brighton & Hove Albion
2025-10-25 18:30
Manchester City
3-0 Manchester United
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
2025-08-30 16:00
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 4 | 9 | 4 | +5 | 12 |
2 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
3 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Manchester City | 4 | 8 | 4 | +4 | 6 |
9 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
10 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
11 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Manchester United | 4 | 4 | 7 | -3 | 4 |
15 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
16 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
17 | Burnley | 4 | 4 | 7 | -3 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |