Wilson izgatott elsõ idegenbeli gólja miatt
James Wilson a Manchester United idei szezonjának elsõ góljából kíván önbizalmat meríteni.
A 19 éves csatár hosszú idõ után volt ismét eredményes, éppen a Queens Park Rangers ellen talált be a kapuba, kiharcolva ezzel a 2-0-ás végeredményt a Loftus Road-on. Wilson elsõ próbálkozását még hárítani tudta Rob Green kapus, de a fiatal csatárnak a lepattanó labdát már sikerült a kapuba juttatnia, ezzel feliratkozott a góllövõlistára, amit tavaly májusban tett meg utoljára, akkor a Hull City ellen volt eredményes.
Wilson szorgosan lõtte a gólokat a tartalék és az U21-es csapatban, azután pedig két góllal mutatkozott be debütáló meccsén a Tigrisek ellen, köszönhetõen Ryan Giggs-nek, hiszen õ adta meg neki a lehetõséget. Azóta 12 mérkõzésen szerepelt és csupán három gólt lõtt, ez idõ alatt viszont sokszor csak a padról beállva bizonyíthatott.

"Ez hatalmas önbizalmat ad nekem, nagyon igyekeztem, hogy megszerezzem szezonbeli elsõ gólomat azután, hogy a tavalyi szezonban találtam be utoljára" - nyilatkozta a fiatal az MUTV-nek.
"Önbizalmat ad és reményt ahhoz, hogy a következõ mérkõzésemen is betalálhassak, sõt a szezon további meccsein is eredményes lehessek.
"Amikor a mérkõzés után az öltözõbe sétáltam, mindenki gratulált, ettõl boldogságot és hálát éreztem, nagyszerû volt."
A tinédzser aki a United Akadémián végzett, hatalmas különbséget jelentett a mérkõzés számára, hiszen szinte robbanásszerûen felgyorsult az iram a második félidõre és ez az amire Louis Van Gaal menedzser ösztönözte a fiatalt.

"Alapvetõen az edzõ azt mondta nekem, hogy próbáljak a védõk mögül indulni, mert az elõzõmérkõzéseimen többször volt példa arra, hogy lesre futottam" - mondta Wilson.
"Maradj leshatáron, legyél türelmes, fokozd az iramot és gyõzd le õket a sebességeddel. Ennek az utasításnak köszönhetem, hogy gólt szereztem."
A United védelme a szünet után sokat javult, egységessé vált, míg David De Gea kulcsfontosságú védést mutatott be Charlie Austin próbálkozásánál, azután a United fiatal csatára eredményes volt a másik oldalon, ezzel elnyerte Twitteres követõi szerint a mérkõzés legjobbja díjat.
"Zseniálisan dolgoztak a fiúk hátul" - Tette hozzá Wilson.
"Továbbá szomorú dolog, hogy Jonny Evans a szünet után megsérült. David [De Gea] ismét remek formában volt, sokat segített nekünk hátul, mi pedig elõl próbáltunk tenni a dolgunkat, szerencsére sikeresen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló