Januzaj nehezen alkalmazkodik az új filozófiához
A Manchester United belga középpályása, Adnan Januzaj elárulta, 'sokkal nehezebb' illeszkednie Louis van Gaal játékrendszerébe ebben a szezonban, ezért nem tudja megtartani helyét a kezdõcsapatban.
A 19 éves, koszovói származású szélsõ az elõzõ szezonban, David Moyes irányítása alatt robbant be a köztudatba, amikor a felnõtt csapatban való bemutatkozásaként két gólt szerzett, és ezzel megnyerte csapatának a Sunderland elleni idegenbeli bajnokit 2-1-re. Ezt követõen még 27 mérkõzésen léphetett pályára a Premier League-ben, és kivívta tagságát a belga világbajnoki keretben is.
Azonban ebben az idényben csak öt alkalommal kezdhetett Louis van Gaal regnálása alatt, aki inkább a 3-5-2-es játékrendszert favorizálja, ahol a szélsõk szárnyvédõnek vannak hátrébb húzva. Majdnem három hónapot követõen a Leicester City ellen 3-1-re megnyert mérkõzés volt az elsõ kezdõként lejátszott bajnokija Januzajnak, aki mint elárulta, nehezen alkalmazkodik holland menedzsere filozófiájához.
Amikor arról kérdezték, úgy érzi-e, hogy Van Gaal rendszeréhez az eredendõen szélsõként játszó játékosok nehezebben tudnak alkalmazkodni, így felelt:
"Igen, ez a rendszer nehezebbé teszi számomra, hogy ott játszhassak, de tovább kell dolgoznom. Ezt is teszem minden egyes edzéssel eltöltött napon, mert szeretnék több mérkõzésen pályára lépni a szezonban."

"Nem igazán vagyok szárnyvédõ. Az ezzel együtt járó feladatok nehezebbé teszik számomra a játékot, mert több védekezõ feladat hárul így rám, én pedig nem igazán vagyok védõ."
A még mindig szemtelenül fiatal Januzaj, aki még a keretbe sem került be a kedd esti, Cambridge United ellen 3-0-ra megnyert FA-kupa újrajátszáskor, hozzátette, hosszútávon sokkal feljebb látja pozícióját a pályán.
"Ez azon múlik, hogy miként alakul a játékom" - fûzte hozzá.
"A kedvenc posztom a 10-es, vagy a szélsõ. Rengeteg játékosa van a csapatunknak, én pedig képes vagyok különbözõ pozíciókban szerepelni - minden csak azon múlik, hogy tudok-e élni a lehetõségeimmel."
"Fiatal korom óta 10-esként játszottam, és ott sokkal könnyedebben megy a játék, de azt is tudom, hogy képes vagyok szélsõként is jó produkciót nyújtani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló