McNair tíz évig megoldás lehet jobboldali védõként
Nem fukarkodott a dicsérõ szavakkal Louis van Gaal, amikor Patrick McNairrõl esett szó mai sajtótájékoztatóján, és szerinte az észak-ír bekk akár egy évtizedig is megoldást jelenthet a védelem jobboldalán.
McNair középsõ középpályásként járta végig a Manchester United akadémiájának ranglétráját, majd ezt követõen hátrébb, a védelem közepére vonták, és ebbe a pozícióban is mutatkozhatott be a felnõtt csapatban õsszel, a West Ham United 2-1-es legyõzése alkalmával az Old Traffordon.
A hét közben azonban sokoldalúságának újabb elemérõl adott tanúbizonyságot, ugyanis a Cambridge United ellen a jobboldali bekk pozícióban játszotta végig a mérkõzést a 19 éves ifjú titán, amelyet követõen a klub hivatalos Facebook-oldalán a mérkõzés legjobbjának választották a szurkolók.
Ahogy azt Louis van Gaal a MUTV-nek pénteken elmondta, a 33-as számot viselõ tinédzser egyike azon fiataloknak a klubnál, aki elõtt fényes jövõ áll.
"Nem csak Paddy McNair az, aki lenyûgöz fejlõdésével, mivel rengeteg lehetõséget biztosítok a fiatal játékosoknak. De Paddy McNair remek mértékben fejlõdik, nem csak mint középsõ védõ, mert most már lehetõséget biztosítottunk számára, hogy a védelem szélén is kipróbálja magát, és ott is remekelt" - kezdte.
"Az U21-esek között már játszott ebben a pozícióban, most pedig már magasabb szinten, a felnõttek között is kipróbálhatta magát ebben a szerepkörben. Talán õ lehet a Manchester United jobboldali védõje a következõ 10 évben, soha nem lehet tudni. Megvan rá az esélye."

Ami McNairt illeti, a nyurga védõ arról mesélt, középhátvédként szerzett tapasztalatai miként segítettek számára a helyezkedésben szélsõ védõként a keddi, kényelmesen 3-0-ra megnyert találkozón a Cambridge United ellen.
"Élveztem, hogy a jobbszélen játszhattam" - mondta a MUTV-nek.
"Igazából nagyon jó volt, hogy felfuthattam. Egy kicsit másabb volt így a játék. Az U21-esek között már játszottam ezen a poszton, a Yeovil Town ellen pedig már a felnõtt csapatban is kipróbálhattam magam ott a második félidõben. Jó volt ott játszani."
"Játszottam a háromvédõs rendszerben is, ami eléggé hasonlított erre. Hasonló a játék, mint ha középsõ védõ vagy, csak sokkal több futómunkát kell végezned, több a sprint és a tolódás. Több alkalommal is a tizenhatosuknál voltam; középhátvédként nem igazán léped át még a felezõvonalat se a mérkõzések többségén."
"Középhátvédként mindig azt akarod, hogy a jobboldali védõ segítsen be neked. Amikor ott játszottam, mindig azt gondoltam, 'ha középhátvéd lennék, azt akarnám, hogy a jobboldali védõm ott legyen', úgyhogy én is így cselekedtem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló