30 millió fontos ajánlat a Villának
Giggs és Scholes helyére hozna el két játékost az Aston Villából Fergie.
Egyes információk szerint a Manchester United 30 milliós ajánlatot kíván tenni az Aston Villa két játékosáért, Ashley Youngért és Ciaran Clarkért.
A United azonban nem januárban szeretné ezt az üzletet, hanem nyáron költekeznének inkább.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Sir Alex szeretné fiatalítani a keretét és több játékostól valószínûleg a kora vagy kevés lehetõség miatt megválna a szezon végén, helyettük a tartalékoktól is hozna játékosokat, valamint szeretne vásárolni is.

Ryan Giggs és Paul Scholes minden bizonnyal hamarosan visszavonulnak, helyükre szemelte ki Ferguson a két Villa játékost, Clarkot és Youngot, akik hosszú távon a csapat erõsségei lehetnének.
A páros nem teljesít rosszul a Villa Parkban annak ellenére, hogy csapatuk szerény szezont tudhat eddig maga mögött.
Clark a Villa akadémiájából került fel a nagy csapatba, ahol nagy jövõt jósolnak neki. Young a Watfordtól került Birminghambe, érte a hónap elején a Liverpool is bejelentkezett, ám valószínûleg a Mersey-partiak nem lesznek befutók, ugyanis nem tudnak versenyezni azzal, hogy a Manchester United jövõre is képes Bajnokok Ligája szereplést kínálni játékosoknak.
gimmefootball.com
gimmefootball.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |