Rooney: Fontos volt, hogy nyerjünk
Wayne Rooney örült annak, hogy a Manchester United képes volt 3-0-ra legyõzni a Tottenhamet, ezzel pedig elõremenekült a Bajnokok Ligáját érõ helyekért folyó harcban.
A Vörös Ördögök úgy léphettek pályára az Old Traffordon, hogy tudták, a Manchester City vereséget szenvedett a Burnley-tõl, a Southampton pedig csak egy pontot szerzett, miután 1-1-et játszott a Chelsea otthonában. Mindkét eredmény további ösztönzést jelenthetett Louis van Gaal javuló gárdájának.
A United már az elsõ játékrészben megszerezte a három gólos elõnyt, a csapat remekül játszott és Marouane Fellaini, Michael Carrick, valamint Rooney is eredményes tudott lenni. Utóbbi játékos nagyon jókedvû volt a lefújás után és a szezon utolsó szakaszában szerzett csodás gyõzelmet dicsérte.
"Tudtuk, hogy nagy meccs lesz, nyilván úgy mentünk ki a pályára, hogy a Manchester City kikapott, a Southampton pedig ikszelt elõttünk" - mondta Roo a Sky Sports-nak. "Nagy mérkõzés volt ez számunkra azért is, hogy elvegyünk pontokat a Tottenhamtõl. Hatalmas három pont ez nekünk!"
"Ebben a szezonban jól játszottunk néhány alkalommal. Különösen az elsõ félidõ talán a legjobb 45 percünk volt az egész idényt figyelembe véve. A második játékrészben nem akartuk leadni a három gólos elõnyünket, úgyhogy nagyon jól védekeztünk és megnyertük."
Rooney 13. gólját szerezte ebben a szezonban, egy nagyszerû egyéni alakítást követõen, amivel a 34. percben már 3-0 volt az állás.
"Szép gól volt. Bentaleb hibájából indult az egész, összeszedtem a labdát, láttam, hogy nincs csapattársam körülöttem, így csak a védõket kezdtem támadni. Szerencsére keresztül tudtam menni rajtuk és belõttem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |