Blind: A legjobb 90 percünk volt
Daley Blind szerint a Tottenham elleni 3-0-s siker a Manchester United legjobb teljesítménye volt ebben a szezonban.
A Vörös Ördögök vasárnap gyõzték le a Spurs-t, Marouane Fellaini, Michael Carrick és Wayne Rooney is az elsõ játékrészben volt eredményes, ezzel a sikerrel pedig a csapat megszilárdította negyedik helyét a tabellán.
Az idei sorozat alatt több meccs idõszakaiban is dominálni tudott a manchesteri gárda, de Blind úgy érzi, hogy a tegnapi volt a csapat legerõsebb produkciója.
"Ha a teljes 90 percet nézzük, ez volt a legjobb meccsünk a szezonban" - mondta a holland játékos az MUTV-nek. "Az utóbbi pár hét és hónap során javultunk és úgy vélem, jó félidõket nyomtunk, de ma majdnem a teljes 90 perc során igen agresszíven játszottunk. Ez pedig elõrelépés a csapat számára."
"Mindenki nagyon keményen dolgozott együtt a másikkal, harcoltunk, megszerztünk minden labdát, amit lehet. Csapatként játszottunk. Nagyon élvezetes volt a pályán lenni. Azt hiszem, talán a meccs legjobb játékosa helyett meccs csapata díjat kellene kiosztani."
A United látszólag azzal a szándékkal esett neki ellenfelének, hogy minél hamarabb maga mögött tudja az Arsenal elleni kiesést, ennek révén már a szünetre eldõlt a Spurs sorsa.
"Ha elveszted az egyik meccset, rögtön szeretnéd lejátszani a következõt" - folytatta Daley. "Ha ez egy kupameccs, az nagyon kiábrándító, de ha kikapsz egy bajnokin, meg akarod nyerni a következõt."
Gyõzelmével a United egy pontra van a harmadik helyen álló Arsenaltól és csak kettõre a második helyet elfoglaló Manchester City-tõl, mely szombaton a Burnley otthonában bukott. De a vasárnapi gyõzelem csak a kezdete volt egy igen nehéz sorozatnak, mely a Vörös Ördögökre vár, hiszen a hétvégén a Liverpool otthonában kell szerepelniük, majd a következõ hónapban a City és a Chelsea ellen is rangadókat kell vívniuk.
"Mindig nézegetsz elõre, de a legfontosabb, hogy magadra figyelj, saját játékodat játszd és minden találkozón próbáld megszerezni a három pontot. Innentõl kezdve minden meccs egy döntõ."
"Nagyon fontos volt, hogy begyûjtsük a három pontot - néhány kemény meccs vár ránk a közeljövõben és minden pontra szükségünk van. Úgy vélem, ez valami szépnek a kezdete volt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |