De Gea a végsõ hajrára készül
Célegyenesbe érkezett a Bajnokok Ligája helyezésekért folyó küzdelem, melyet a Manchester United vasárnap az Aston Villa elleni hazai mérkõzéssel kezd meg.
Véget ért a legutóbbi válogatott szünet, így újra a hazai porondon kell bizonyítani, melynek következtében a Vörös Ördögök a soron következõ hétvégével kezdõdõen a május 24-én esedékes utolsó fordulóig minden hétvégén pályára lépnek.
Nehéz lesz a tabella elsõ három helyezettje ellen, azonban a Tottenham és Liverpool elleni gyõzelmek hatására Louis van Gaal legénysége jó helyzetben van, hogy megõrizze helyét a top 4-ben, ami a szezon elején kitûzött cél volt.
"Mindenképp kvalifikálnunk kell magunkat a Bajnokok Ligájába” - nyilatkozta David De Gea a FIFA.com-nak a hét elején.
”A legutóbbi szezonban lemaradtunk róla és egy ekkora klub, mint a Manchester United nem teheti meg ezt kétszer egymás után.”
Ahogy közeledünk a bajnokság ezen szakaszához a játékosoknak meg kell nyugodniuk, hogy elérhessék a szükséges eredményeket. De Gea személyében a Vörös Ördögöké a világ egyik leghiggadtabb hálóõre. Ez a jellemvonása egy újabb nagyszerû szezonhoz segítette a spanyolt és úgy érzi, hogy ez kihatott a csapattársaira is.
"Higgadt, nyugodt típus vagyok, ami segít engem a pályán. Kapusként át kell adni ezt az érzést a többi játékosnak is” - mondta De Gea.
A Unitednek jelenleg 59 pontja van, eggyel kevesebb, mint az Arsenalnak és nem túlzás kijelenteni, hogy ebbõl számos pontot De Gea egyedüli és lélegzetelállító védésének köszönhet a csapat.
A 24 éves hálóõr a címvédõje a klub év játékosa címének és idén is nagy eséllyel pályázhat erre a címre. Sokan kételkedtek benne 2011-es leigazolásakor, azonban õk mára elcsendesedtek.
"Az angol labdarúgás megváltoztatott engem. Sokat fejlõdtem fizikailag, feljavult a koncentrációm és minden szempontból a játékom. Nagyon fiatal voltam, mikor idekerültem, de négy év alatt jól alakultak a dolgok. Ez a bajnokság igazán illik hozzám, rengeteget tanul itt az ember.”
De Gea kedden védte hazája kapuját a Hollandia elleni barátságos meccsen és elmondta, hogy élvezi a munkát honfitársával, Victor Valdessel, aki egyike volt annak a három kapusnak, aki kiszorította õt a 2010-es világbajnok és 2012-es Európa bajnok keretbõl.
"Victor Valdes és én jól kijövünk egymással, nagyon boldog vagyok, hogy itt van. Rengeteget tanulok tõle, nem csak kapusként osztja meg tapasztalatát, hanem személyként is.”
Hozzátette: "Egy nagyon egyenes ember nagyszerû jellemmel. Mindig kész segítõ kezet nyújtani, megpróbál segíteni az ötleteivel, fõleg mérkõzések alatt.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Atletico Madrid vs Manchester United
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzésRiyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája főtábla, 2. forduló