Rooney: Ha a Villa ellen nem nyerünk, hiába a Pool elleni gyõzelem
Wayne Rooney figyelmezteti csapatát, nem dõlhetnek hátra a Liverpool ellen aratott siker miatt, ugyanis szombaton érkezik az Aston Villa az Old Traffordra.
A Manchester United a nemzetközi mérkõzések elõtti hétvégén 2-1-re tudott gyõzedelmeskedni a Liverpool vendégeként - Mata közremûködésével - ezzel megerõsítve helyüket az elsõ négy között a Premier League hajrájában.
Most már talán nyugodtabb lehet a csapat a negyedik helyet elfoglalva a tabellán, mivel így a Liverpool öt ponttal van lemaradva tõlük az ötödik helyen, így már szinte biztos a következõ évi Bajnokok Ligája indulás.
Akárhogy is, Rooney körültekintõen figyeli, milyen gyorsan változtak meg a dolgok, majd hozzátette, semmit nem ér a Pool elleni siker, ha az Aston Villát nem sikerül legyõzni.

"Igen, nagyszerû érzés hat pontot rabolni a Liverpooltól, de úgy gondolom, ez semmit nem ér, ha nem tudjuk szombaton itthon tartani a három pontot az Aston Villával szemben" - nyilatkozta a Vörös Ördögök kapitánya.
"Az Arsenal játszik a Liverpoollal a hétvégén, ami jó, mivel ha nyerni tudunk szombaton, a különbség a negyedik és az ötödik hely között még nagyobb lesz. "
"Ha jól hiszem, még nyolc meccs van hátra a szezonból. Jelen pillanatban jó helyen állunk, szóval a sorsunk a saját kezünkben van, mindent bele fogunk adni, amit csak tudunk. "
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |