Új információk a sérültekrõl
Chris Smalling játéka a holnapi, Aston Villa elleni mérkõzésen betegség miatt kérdéses, viszont Louis van Gaal elárulta, hogy Robin van Persie és Luke Shaw is egyre közelebb van a visszatéréshez.
Smalling a keddi, barátságos Olaszország - Anglia (1-1) mérkõzésen volt kénytelen lemenni a pályáról mert rosszul érezte magát, Van Gaal pedig ma azt mondta az MUTV-nek, hogy a védõ továbbra sem érzi jól magát és jelenleg is az orvosi stáb megfigyelése alatt áll.
Jó hír viszont, hogy Van Persie és Shaw egyre jobb állapotban vannak. A holland csatár továbbra is felépülõben van a februárban összeszedett bokasérülésébõl, valamint Van Gaal azt is megerõsítette, hogy az angol balbekk, Luke végig edzett az elmúlt héten.
"Egyedül Smalling beteg" - mondta a menedzser az MUTV-nek, arra a kérdésre válaszolva, hogy vannak-e problémái a játékosokkal a válogatott szünetet követõen. "Még mindig beteg, ezért várnom kell és majd meglátom, hogy tud-e ma edzeni (pénteken), - nagyon közel járunk a mérkõzéshez."

"Robin lassan visszatér a pályára (edzeni), míg Luke Shaw már egy hete velünk edz, de szüksége van meccsekre. Nem hasonlíthatjuk össze azokat a játékosokat, akik 4-5 hétig nem játszottak és azokat, akik rendszeresen játszanak."
Van Gaal a sajtótájékoztató késõbbi szakaszában a következõket is elmagyarázta: "A sérült játékosok számára van egy ütemtervünk az orvosi részlegben, utána tesztekre mennek különbözõ edzõkhöz, és csak ezután jöhetnek hozzám. Robin még a teszteknél sem tart, így az én csoportomban sem edzhet. Luke Shaw már velem edz, de Van Persie még mindig nem bevethetõ."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló