McNair visszatérne a csapatba
Az észak-ír válogatottban történõ debütálását követõen Paddy McNair visszatérne a Manchester United felnõtt csapatának kezdõjébe is.
A 19 éves védõ pályafutása elsõ válogatottságát ünnepelhette nemrég, bár az üröm az örömben, hogy a Skócia elleni barátságos mérkõzésen 1-0-s vereséget szenvedtek. Most azonban már abban reménykedik, hogy a Manchester United idei szezonjából hátralévõ 8 mérkõzésen újra szerephez juthat.
McNair legutóbb még februárban szerepelhetett Louis van Gaal kezdõcsapatában, amikor idegenben 2-1-es vereséget szenvedtek a Swansea Citytõl. Az észak-ír nemzeti csapatba való behívóját megelõzõen az U21-esek Everton elleni bajnokiján lépett pályára, és szerzett gólt, amely kapcsán elmondta, nagyszerû érzés volt számára újra az ismert arcokkal együtt játszani.
"Számos barátom játszik az U21-esek között" - kezdte McNair az MUTV-nek.
"Nagyon jól teljesítenek mostanában, és jól volt, hogy meccsrutint szerezhettem közöttük."

A saját nevelésû védõ felismerte, hogy a manchesteriek szinte kivétel nélkül egészséges hátsó alakzatába való bekerülésért vívott harc igen kiélezett, és kijelentette, keményen dolgozik, hogy újra menedzsere kegyeibe kerülhessen.
"Minden nap azért dolgozom, hogy bizonyítsak a menedzserem és az edzõi stáb számára. Remélhetõleg sikerül majd minél több mérkõzésen szerepelnem a szezon végéig. Napról-napra világklasszis játékosokkal edzhetek együtt - ez pedig csak jobbá tesz engem."
McNair megismételte Wayne Rooney azon véleményét, miszerint csak egy szombati gyõzelem adná meg igazán az értékét a Liverpool két héttel ezelõtti, 2-1-es legyõzésének.
"Ha pontokat hullajtunk a Villa ellen, akkor a Liverpool ellen az Anfielden aratott gyõzelmünk már nem fog olyan sokat érni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |