Felkészülési túra: Hivatalos naptár
A Manchester United a mai napon megerõsítette, milyen menetrendet követ majd a csapat az Egyesült Államokban.
Az Aon által szponzorált felkészülési túra során négy mérkõzést játszik majd a gárda. Az ellenfelek között lesz a Barcelona, a PSG, a Club America és a San Jose Earthquake. Mindegyik találkozó része az International Champions Cup sorozatnak, melyet tavaly a Vörös Ördögök nyertek az Államokban.
A felkészülési idõszak elsõ meccsére július 17-én a Seattle-i CenturyLink Fielden kerül sor a mexikóvárosi Club America ellen. Ezt követõen, július 21-én a San Jose következik. Az 1980-as években George Best is megfordult ebben a csapatban. A találkozó helyszíne még nem eldöntött, jövõ héten derül ki minden.
A túra harmadik összecsapása július 25-én szombaton Santa Clarában, a Levi's Stadiumban lesz, ahol a Barcelona ellen szerepel a csapat. Ez a stadion egyébként igen újnak mondható, hiszen 2014 júliusában nyitották meg.
A United útja a Paris Saint-Germain elleni összecsapással zárul, melyet Chichagóban, a Soldier Fielden rendeznek július 29-én, szerdán. A klubot nagyon sokan ismerik a városban, régóta visszajár a csapat oda, elõször 1950 nyarán utazott Chichagóba a manchesteri alakulat.

"Hogy a Manchester United ellátogat ezekbe az amerikai városokba, az szép történelemmer bír már. Mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak maradandó élményekkel szolgáltak ezek a látogatások, melyek kezdete egészen 1950-ig nyúlik vissza" - nyilatkozta Richard Arnold, a Manchester United Group ügyvezetõ igazgatója. Az Aon által prezentált 2015-ös túra lehetõséget jelent arra, hogy csapat a világ legszínvonalasabb edzõközpontjai közül néhányban edzhessen és több ezer szenvedélyes, amerikai szurkoló elõtt játszhasson elsõ osztályú stadionokban."
"Miután ebben a hónapban a manchesteri derbi nézettségi rekordot döntött az amerikai televíziózásban és a legnézettebb Premier League meccse lett, a klub nagyon izgatott, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba akkor, amikor a labdarúgás iránti éhség soha nem nagyobb, mint valaha."
A többek között kockázatelemzésekkel, biztosításokkal foglalkozó Aon elnök-vezérigazgatója, Greg Case elmondta: "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Manchester United ezen a nyáron is visszatér az Egyesült Államokba, hiszen ez egy nagyszerû lehetõség arra, hogy bemutassuk a csapatmunkában rejlõ közös értékeinket és a tökéletesre való törekvésünket az egyik legnagyobb piacunkon."
"A Manchester Uniteddel való globális társulásunk lehetõvé teszi számunkra azt, hogy közelebb hozzuk a csapatot az amerikai ügyfeleinkhez, munkatársainkhoz és erõsítsük a párhuzamot a sport és az üzlet között, mely a társulásunk alapja."
Az idei International Champions Cup bajnoki formában kerül megrendezésre, tehát minden csapat négy mérkõzést játszik és a legtöbb pontot gyûjtõ csapat nyeri a trófeát.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló