Van Gaal: Sokkal pontosabbnak kell lennünk

Louis van Gaal elismerte, hogy csapatának a jövõben sokkal pontosabbnak kell lenni és törekedni arra, hogy minél hamarabb megnyerjék a mérkõzéseket.


A Vörös Ördögök menedzsere csalódottságának adott hangot a találkozó után, mert Ander Herrera gólja után abban bízott, hogy csapata képes megnyerni a mérkõzést az Arsenal ellen.

 

"Kár, mert a sok sérült ellenére mi voltunk a jobb csapat a pályán. Meg kell tanulnunk befejezni az akciókat, hogy ne pocsékoljuk el helyzeteinket."

 

"Nincs szerencsénk a bekapott góloknál. Ha jól számolom ez már rövid idõn belül a harmadik olyan találat, amelynél a labda valamelyik játékosomon változtatott irányt. Jobbak voltunk ellenfelünknél legalább az elsõ 60 percben, de utána az Arsenal nagyon vissza akart jönni a mérkõzésbe és ennek meg is lett az eredménye. Miután láttuk, hogy mit akarnak jobban kellett volna figyelnünk avédekezésre, de túlságosan nyitottak maradtunk."

 

A mai döntetlen annyit jelent, hogy az Arsenalnak elég a hátralévõ két találkozóján egy pontot szereznie és akkor biztos a harmadik helyük. A Unitednek meg úgy tûnik, hogy meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy bár kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligája küzdelmeire, ám elõször a selejtezõben kell még magukat megmérettetni.

 

"Úgy látszik, hogy selejtezõt fogunk játszani. Tehát igazából még nem vagyunk ott a Bajnokok Ligájában, de megvan a lehetõség rá. A mi kezünkben van a sorsunk. Veszélyes is lehet, mert kaphatunk kemény ellenfelet. De valahol elégedett vagyok, mert a szezon elején kitûzött célunkat végül is elértük, a jövben meg tovább dolgozunk és harcolni fogunk a bajnoki címért."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!