Van Gaal a középpályára igazolna
Louis van Gaal megerõsítette, hogy a nyári átigazolási idõszak alatt szeretne egy védekezõ középpályást igazolni.
Michael Carrick kiválóan teljesített ezen a poszton a kilenc manchesteri éve alatt és a 33 éves játékos nélkülözhetetlen eleme a holland menedzser terveinek. Ám a sok sérülés miatt a Vörös Ördögök ebben a szezonban többször is Carrick nélkül voltak kénytelenek játszani, ezért van Gaal szeretné, ha több opciója lenne a posztra.
Mikor arról kérdezték, hogy ezen a nyáron erre a posztra igazolna elsõdlegesen, a szakember így felelt: "A hatos poszton játszó játékos kulcsjátékos, igen. Több kulcsszereplõm is van - a hatos poszt csak az egyik. Michael Carrick sérülése miatt látható is volt ez a szezonban és mivel nem volt oda más, Ander Herrerát kellett ott játszatnom. Aki remekült játszott ott, de nem ez az õ specialitása."

"Wayne Rooney-t is játszattam ott, de neki nem ez a legjobb posztja. Meg kellett lépnem ezt, mert nincs más jobblábas védekezõ középpályásom Carricken kívül. Ezért kulcsszerep ez, de más posztokról nem beszélhetek, mert akkor már túl sokat mutatok."
A menedzser ismét hangot adott azon vágyának, hogy az átigazolási idõszak utolsó napja elõtt jóval hamarabb lezárná az átigazolásokat. Sõt, szerinte a transzferablakot jóval a bajnoki rajt elõtt le kellene zárni.
"Mindig augusztus 31-én zárul, ami szerintem röhejes" - folytatta LvG. "Sokszor törekedtem arra, hogy megváltozzon az átigazolási idõszak, a csapatok felkészülése elõtt le kellene zárni azt."
"Tavaly a világbajnokság miatt sok játékos késõn érkezett. Sok vásárlást az utolsó pillanatban, augusztus 31-én tettünk, így kellett felkészíteni a csapatot a Premier League-re, ami sok pontunkba került. Ez a különbség más csapatokkal szemben. Remélem, hogy idén sokkal hamarabb befejezzük az egészet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló