Van Persie: Van Gaal nem adott nekem lehetõséget
A 31 éves holland válogatott játékos elmondta, hogy miután februárban, a Swansea City elleni mérkõzésen elszenvedett bokasérülésbõl felépült honfitársa nem adta meg neki a lehetõséget a játékra.
Robin van Persie megtörve a csendet sújtott le Louis van Gaalra és elmondta, hogy nem kapta meg a United menedzserétõl a lehetõséget, hogy bizonyítsa, helye van a csapatban.
A United szurkolóit villámcsapásként érte a hír, miszerint a csapat holland gólfelelõse nyáron a Fenerbahce csapatához igazol. A játékos azon véleményének adott hangot, hogy a történtekért a Unitednél elsõ évét töltõ Louis van Gaal a felelõs távozásáért.
Van Persie csupán négy alkalommal lépett pályára a Unitedben a bajnokság utolsó három hónapjában, miután még februárban bokasérülést szenvedett. Felépülését követõen pedig még akkor sem léphetett pályára, mikor a csapat Londonban 1-0-s vereséget szenvedett a Chelseatõl áprilisban.
"Ez volt az elsõ jel számomra, hogy nem jó irányba mennek a dolgaim" - mondta Robin a Sunday Timesnak.
"Kértem, hogy játszhassak a tartalékok között, hogy a pályán lehessek, ám ezután újra csak a padon találtam magam. A hangulat megváltozott köztem és Louis között, amit jól láttak a klubnál is, de mindig profi játékos módjára viselkedtem. Ezen a ponton még nem gondolkoztam azon, hogy távoznom kellene" - mondta Van Persie. A felesége hozzátette: "A gyerekek és mi is boldogok voltunk Manchesterben."

"Úgy gondoltam, hogy a nyári szabadságomról visszatérve a nulláról tudunk mindent kezdeni. De a menedzser meggondolta magát velem kapcsolatban. Mikor Louis azt mondta nekem a válogatottnál, hogy jelenleg én vagyok a 3. számú csatár elfogadtam és mondtam neki, hogy rendben, de harcolni fogok, hogy 1. számú támadó lehessek és a csapat kapitánya."
"Mikor visszatértem már nem volt lehetõségem küzdeni. Nem kaptam lehetõséget, hogy küzdhessek a helyemért. Újra a pálya mellé lettem számûzve. Felnõtt emberként ez elég egyértelmû volt számomra, hogy mit jelent. Nem vagyok dühös, vagy haragos. Ezek a dolgok benne vannak a mai labdarúgásban és az életben is. A legjobbat kell kihozni minden helyzetbõl és én ezt is fogom csinálni."
"Ismertem Louist már akkor, mikor még a holland válogatott edzõje volt és most megismertem milyen egy klubcsapat élén. És van különbség a két személyiség között."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló