Smalling élvezi, hogy rangidõs lehet

Chris Smalling élvezi hatodik felkészülési túráját a Manchester Uniteddel és miután karrierje során több, mint 150 alkalommal szerepelt a Unitedben, így joggal mondható, hogy Louis van Gaal csapatának egyik rangidõs tagjaként van jelen a felkészülésen.


A felkészülési szezon második találkozóját megelõzõen Smalling leült beszélgetni az MUTV riporterével és elmondta, hogy büszke az elmúlt öt évére a csapatnál, hogy szeretne több gólt is szerezni a következõ szezon során, mint eddig tette, valamint azt is, hogy az új játékosok milyen jó hatással vannak a csapat fejlõdésére Amerikában.

 

Elõször is, mennyire élvezed a mostani felkészülési szezont Amerikában?

Nagyon jó volt visszatérni Seattle-be. A tavalyi évben az idõjárás nem volt túl kedvezõ, azonban a létesítmények, ahol játszottunk felejthetetlenek.

 

 

Milyen érzés ebben az erõs napsütésben edzeni?

Nehéz, az elmúlt pár napban pedig még melegebb volt. De már megszoktuk, így nem kell ezzel külön foglalkoznunk.

 

Hogy megy az új játékosok beilleszkedése?

Nagyszerûen halad. Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy eltudtak velünk jönni a túrára nagyon sokat segített nekik. Napokat töltünk együtt, így sokkal gyorsabban megismerjük egymást, mintha otthon lennénk. Nagyon jó így megismerni õket.

 

Mi a véleményetek védõként Matteo Darmianról?

Õ egy nagyon aktív hátvéd. Szereti felszántani a pályát, ahogy láthattuk Seattle-ben is. Angolul is kiválóan tud, ami nagy segítség számára a beilleszkedésben.

 

Az elmúlt idõszakban a védelem folyamatosan változott a sérülések miatt. Sikerül stabilizálni a helyzetet?

Igen, nehéz idõszak volt számunkra. Ha jól emlékszem egyikünk sem volt kivétel a sérülések alól. Most azonban állandó formációval tudunk játszani és reméljük a sérülések is elkerülnek minket, ami egy erõs és következetes védõsort eredményezhet a csapat számára.

 

Több szerepkörben is kellett tavaly játszanod. Változtatott ez valamit a játékodon?

Nem, nem igazán. Legyen szó akármelyik pozícióról a védelemben a terv ugyan az, az utasítások is egyértelmûek. Nincs szükség változtatásra, ha mindenki végzi a dolgát. Úgy érzem, hogy egész jól csináltuk tavaly a sok változástól függetlenül. Mindenki tette a dolgát, ezért nem viselt meg minket annyira a variálás.

 

A csapat azon a kilenc találkozón veretlen volt, mikor te és Phil voltatok a védelem tengelyében. Ez érdekes lehet a számodra?

Igen, jó tudni a statisztikákat. A lényeg azonban az, hogy jól érezzük magunkat a társunkkal. Nem tudhatod, hogy a szezon során a mérkõzések hevében mi történik. Így mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a többi játékossal is jól tudja magát érezni.

 

Miután már több, mint 150 mérkõzésen túlvagy Te is megkaptad a kapitányi karszalagot. Büszke vagy erre?

Igen, nagyon! Ha nem lettek volna a sérülések már hamarabb is elérhettem volna ezt a számot. A szezon második fele már jól alakult számomra és most nagyon élvezem a felkészülési túrát. Nagyszerû szezonnak nézünk elébe.

 

Négy gólt is szereztél az elõzõ bajnokságban. Örülsz nekik?

A menedzser nem örült annak, hogy a védõk nem szereznek gólokat. Ez egy kicsit nagyobb nyomást is helyezett rám és a többi védõre, mert vannak szögletek és egyéb olyan helyzetek, amikor a védõk is elõre mennek és megpróbálhatnak betalálni. Keményen fogok dolgozni azért, hogy az elõttünk álló bajnokságban még több találatot tudjak elérni.

 

Fontos, hogy a többi játékos segítse a támadókat a gólszerzésben?

Igen, nagyon fontos. A tavalyi évben is nagyon sok játékosunk talált be és az a célunk, hogy ez továbbra is így maradjon. Ha a védõkkel mi is be tudunk szállni a gólgyártásba, akkor az természetesen segítség a támadóknak is.

 

Rengeteg mérkõzésen szerepelhetsz majd a Uniteddel és a válogatottal is. Ínyedre van ez?

Igen, számos alkalom lesz a játékra a jövõben, mind klub, mind pedig válogatott szinten. És a Unitednek mindenhol helyt kell állnia és a lehetõ legmagasabbra jutni. A túra késõbbi szakaszában még csatlakoznak hozzánk játékosok, melynek köszönhetõen tovább tudunk fejlõdni. Furcsán hangzik, de jó tudni azt, hogy vannak játékosok, akik a helyedre pályáznak.

 

Ha visszatekintesz a múltba, sokat fejlõdtél, mióta csatlakoztál a Unitedhez?

Azt hiszem, hogy igen. Amikor csatlakoztam még nagyon fiatal voltam, de vannak fiatalabbak is. Gyorsan fel kell nõni a helyzethez és cselekedned kell. Teher alatt kel bizonyítanod, mert a csapat mindig nyerni akar. Ennek köszönhetõen rengeteget tanultam és fejlõdtem az elmúlt években.

 

 

A fiatalabb srácok, mint Paddy vagy Tyler játékára szerinted hatással vagy? Számít nekik, hogy itt vagy?

Úgy vélem számít. Kötõdünk egymáshoz mióta felkerültek az elsõ csapathoz. Mindannyiuk számára könnyebb így elkezdeni a játékot. Tolóerõként hathat rájuk a jelenléted és a földön tudod tartani õket. Nagyszerû bizalmi viszony alakulhat így ki és a fiatalok nem fogják magukat alacsonyabb rendûnek érezni.

 

Milyen csapatot fognak a szurkolók látni a szezonban?

Azt hiszem, hogy egy sokkal következetesebb csapattal fognak találkozni. Látjuk a célt, mely egy sikeres szezont jelent számunkra. Mindenki nagyon magabiztos lesz.

 

A bajnokság végével új szerzõdést írtál alá, igaz?

Igen. Fantasztikus volt, mert azt láttam, hogy a menedzser elégedett velem, hisz bennem. Szeretném neki meghálálni a bizalmat.

 

 

Amikor itt ülsz velem szemben, akkor eszedbe jut, hogy milyen messze kerültél Maidstone-tól?

Természetesen igen. Akkoriban még nem jutottam el olyan szép helyekre, mint Seattle, San Jose, vagy Chicago. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek az élménynek.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!