Barcelona 1-3 Manchester United
A harmadik felkészülési mérkõzését is megnyerte Louis van Gaal csapata. Ezúttal a Barcelonát sikerült legyõzni a Vörös Ördögöknek.
A Barcelona hamar vezetést szerezhetett volna a mérkõzésen Luis Suarez szabadrúgásából, ám Fortuna ma a Unitednek szurkolt. A sorfal mellett eltekert labdát De Gea is csak szemmel tudta követni, ahogy az levágódik a kapufáról.
A 8. percben a United próbálkozott támadással, melybõl szöglet lett, Ashley Young beadása pedig Wayne Rooneyt találta meg, aki Ter Stegen mellett a kapuba bólintotta a játékszert.
A folytatásban a Barcelona azt játszotta, amit szeret. Birtokolták a labdát, a United meg próbálta azt visszaszerezni. A katalánok elõtt több helyzet is adódott, vagy adódhatott volna ám vagy a védelem, vagy De Gea közbe tudott avatkozni. Utóbbinak ismét sokat köszönhet a csapat, hiszen nem egy bravúrt mutatott be a spanyol kapus.
Az elsõ játékrészben a United részérõl még egy Young kapuralövés volt, amit érdemes megemlíteni. Ezen kívül kemény mezõnyjáték zajlott a pályán. Az új szerzemények közül Schneiderlin kicsit beleszürkült a mezõnybe, de Carrickkel az oldalán tették a dolgukat. Memphisnek volt néhány szép megoldása, melyek nagy reménnyel kecsegtetnek a késõbbiek során, bár szívesen megnéznénk a hollandot, hogy mire lenne képes a pálya szélén. Matteo Darmian is egészen kiváló munkát végzett. Végig hajtott, jól védekezett és volt egy ígéretes beadása, melybõl a United nagy tûzijátékot rendezett, ám a gólszerzés nem jött össze.
Félidõben, ahogy azt jelezte is elõre Louis van Gaal nem hajtott végre cserét és a kezdõcsapat meg is kapta a 60 percnyi játéklehetõséget. A 63. percben érkeztek az ifjak és körülbelül 30 perc jutott nekik is a találkozóból.
A fiatalok nem is haboztak. A Barcelona labdáját Fellaini fülelte le, továbbította Herrerának, aki indított, majd Blackett Lingard elé tálalt. Az angol pedig, ha már arra járt nem hibázott és 2-0-ra módosította az eredményt a 65. percben. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy voltak olyan pillanatok ezután, amikor a fiatalok oktatták a Barcelona csapatát, de a mentalitásukról akár a felnõtt keret is példát vehet.
Ugyanakkor továbbra is nagy erõt kötött le, hogy széttördeljék a Barcelona játékát. Nem is sikerült teljes egészében, mivel a 90. percben Rafinha szépíteni tudott, melyre a United gyors választ adott. Egy hosszú indítást követõen Januzaj vette le a labdát a büntetõterületen belül, lefordult emberérõl és gólt lõtt. Ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt.
Összességében nézve elégedettek lehetünk a csapattal, ám a védelemben is és a támadásépítésben is van még hova fejlõdni. Bár sikerült legyõzni a katalánokat, ne feledjük, hogy sem Neymar, sem Messi nem volt ott a csapatban, csak, hogy két nevet említsünk. Suarez pedig így is folyamatos veszélyt jelentett a United kapujára.
A túra következõ mérkõzésére magyar idõ szerint csütörtök hajnalban 3:00-kor kerül sor. A találkozón a PSG lesz a Vörös Ördögök ellenfele.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |