Álommunka egy tervezõ számára
Mi lehet nagyobb boldogság egy United szurkoló tervezõ számára, mint, hogy elkészíthesse kedvenc csapatának mezét. Inigo Turner számára pedig mindez most valósággá vált.
A sportszergyártó óriás vezetõ tervezõje néhány fotót is megoszt velünk a folyamatról, melybõl megszületett a Manchester United legújabb szerelése, valamint néhány képet is megmutat nekünk a múltból, mely képek bizonyítják, hogy Inigo milyen elkötelezett szurkolója a Vörös Ördögöknek.
"Amikor elõször hallottam a dologról libabõrös lettem. Tudtam, hogy nagyon izgalmas idõszak elé nézek, mert ez volt a gyerekkori álmom" - mondta Inigo a manutd.com-nak.
"Már gyerekkoromban figyelemmel követtem a Unitedet és egy kis füzetben tervezgettem az álom mezeimet. Most pedig a valóságban is ezt csinálom, de még mindig csipkedem magam, hogy felébredjek."
"Hihetetlen érzés. Ott leszek a Tottenham elleni találkozón az Old Traffordon, ahol a csapat az általam tervezett szerelésben fog játszani. Örök emlék fog maradni. Annyira izgalmas. Gyerekkorom óta United szurkoló vagyok így ez számomra tényleg egy álom beteljesülése."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |