Luis Enrique marasztalja Pedrót

A Barcelona edzõje, Luis Enrique ragaszkodik hozzá, hogy Pedro maradjon a spanyol klubban, ezzel megakasztva az eddig már-már biztosra vehetõ üzletet a Manchester United csapatával.


Meg nem erõsített jelentések szerint a spanyol sajtó úgy tudja, hogy a United már küldött képviselõket a 28 éves Pedro átigazolásának ügyében. Ám a Sky források úgy tudják, hogy tárgyalásra ebben az ügyben még nem került sor.

 

A Barcelona „házatáján“ állítják, hogy világosan le lett szögezve, hogy 22 millió fontnál kisebb ajánlat alatt a klub nem hajlandó tárgyalni a támadó költözésérõl. És eddig semmilyen ajánlat nem is érkezett, állítja Luis Enrique.

 

 

„Õ egy színvonalas játékos, aki már mindent megnyert. Remek teljesítményével mind a klub, mind a nemzeti csapata hasznára van.“

 

„Mint edzõje nagyon szeretném, hogy maradjon. Ismerem õt, már az ifjúsági csapatból. De csak ismételni tudnám magam, újdonságot ebben az ügyben nem tudok, csakis õ tudna újat mondani.“

 

Pedro 17 évesen került fel a Barcelona ifjúsági csapatából, s azóta öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert.

 

Tavaly azonban, Luis Enrique munkássága alatt Pedro nem kapott rendszeres lehetõséget. A múlt szezonban, melyet a Barcelona meg is nyert, csupán 15 alkalommal kapott helyet a kezdõcsapatban.

 


skysports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!