Smalling válaszol a rajongóknak

Chris Smalling, a United védõje válaszolt a rajongók kérdéseire. A Facebookon és WeChaten feltett kérdések megválaszolására a nyertes Tottenham elleni meccs után került sor. Szó volt az erõs kezdésérõl, a kihívásról, trófeákról vagy épp kedvenc ételérõl.


Elõször is, Chris gratulálok a szombati gyõzelemhez. Mennyire fontos, hogy három ponttal sikerült rajtolni az új szezonban?

Ez most különösen fontos a tavalyi, Swansea elleni kezdés után. Mi mindannyian tudtuk, hogy ki kell mennünk a pályára és három ponttal kell lejönnünk róla. Nem volt a legjobb teljesítmény, amit nyújtottunk, de az, hogy egyben van a csapat, az biztosan át jött mindenkinek.

 

Louis van Gaal már több formációt kipróbált. Játszottál már különféle partnerekkel. Hogy érzed, már jól mûködtök együtt?

Igen, de úgy gondolom, hogy minden idõbe telik. Az elmúlt évben nagyon nagy változásokon ment át a csapat, de csak meg kell találni a módot, milyen összeállítással, hogyan a legjobb a teljesítmény. A fejünkben ez már elég egyértelmû.

 

Az új igazolások beépülnek. Te elégedett vagy velük?

Határozottan. Már kezdenek megszokni nálunk. Bár Sergio Romero nem sokat lehetett velünk a szezon elõtti túrán, de a Tottenham elleni mérkõzésen ez abszolút nem látszott.

 

Mire lehet számítani ebben a szezonban? Mit fogtok nyerni?

A cél mindig a lehetõ legtöbb. A múlt szezon nagy csalódás volt, a rossz kezdés ezt nagyban befolyásolta, elég korán fel kellett adnunk a reményt arra, hogy valamilyen trófeát nyerjünk. De idén, ha továbbra is sikerül hoznunk a pontokat, nem lehet probléma. Törekedni fogunk, hogy legalább egy trófeát nyerjünk.

 

 

Tavaly viselhetted a kapitányi karszalagot. Milyen érzés volt? Milyen kötelességekkel jár ez?

Kicsit hihetetlen volt. Amikor a menedzser kijelentette, hogy a következõ héten én leszek a kapitány, ráadásul egy nagy meccsen, az Arsenal ellen, alig hittem el. A szerepemen és a teljesítményemen nem változtatott, hiszen a pályára mindig ugyanúgy megyek ki, jól akarok teljesíteni. Természetesen a karszalaghoz járul egy kis nyomás, de én kifejezetten élveztem. Örülök, hogy, ezen a napon ebbe is belekóstolhattam.

 

Milyen érzés volt gólt szerezni a manchesteri derbin?

Nagyszerû érzés volt. Különösen a kiállításom után való visszatérésemen. Gyõzelem az Old Traffordon, egy csomó érzelem volt a pályán aznap, volt is ünneplés.

 

Véleményed szerint melyik volt a legjobb teljesítményed a Unitedben? Mindig úgy kellene játszani, nem?

Igen, teljesíteni mindig kell! Nos, a Chelsea elleni gyõztes meccset emelném ki. Pár éve, 3:1-re vertük õket és gólt is sikerült fejelnem. Minden játék emlékezetes, fõleg, ha tudod, hogy jó voltál. De ha gólt is sikerül szerezni, az mindig egy kicsit különlegesebb.

 

 

Mik a céljaid magadra nézve? Gólokat akarsz szerezni vagy inkább a kapott gól nélküli mérkõzésekre figyelsz majd?

Úgy gondolom, az elsõ és legfontosabb feladatom a védekezés. Törekedni fogok arra, hogy ne kapjunk gólokat. Meg kell szilárdítanom a pozíciómat és egy jó sorozatot kell produkálnom. De hogyha növelni tudom a tavalyi négy gólos termésemet, akkor is nagyon boldog leszek.

 

Mindannyian láttuk a híreket a ManUtd.com-on. Tényleg te vagy a csapat leggyorsabb játékosa?

Még konkrét felmérés erre nem készült, de azt hiszem 10 méteren én vagyok a leggyorsabb. Úgy gondolom, nagyobb távokon nagyon gyors vagyok, köszönhetõen a fitnesz edzõmnek, Tony Strudwick-nek. Egyszer talán majd lesz egy ilyen teszt...

 

Kiben van a legnagyobb versenyszellem a csapatból? Ashley Young szerint Rooney-ban..

Hát ebben határozottan egyet kell értenem vele, Rooney nagyon versenyképes. Szombati nap, a meccseken láthatja mindenki, hogy õ kicsoda és mire képes, de edzésen is ugyanolyan keményen teszi oda magát. Ebben az egyben egyetértek Ash-sel.

 

 

Milyen tanácsot adnál egy amatõr játékosnak, hogyan kell javítani, képezni a védelmi képességeket?

Csak keményen kell edzeni, különösen a gyenge pontokat fejleszteni. Nincs gond, ha valaki magas, mert akkor ügyesebb a levegõben. Fontos az is, hogy a gyengébb lábat folyamatosan fejleszteni kell, ez a helymeghatározás és a fordulópont miatt elengedhetetlen. Minden tréning után szánj öt percet arra, hogy kicsit lábteniszezz. Ha ezt megteszed, a szezon végén látható lesz az elõrelépés. Persze szükséges a pihenés is, nem szabad túlzásba se vinni a munkát.

 

Ki volt a legkeményebb csatár, aki ellen eddig játszottál?

Nehéz kérdés! Amikor még a Fulhamben voltam, egyértelmûen az elsõszámú nehéz ellenfél számomra Didier Drogba volt. Nagyon kellemetlen ellenfél volt, de nem csak akkor. Még tavaly is nagyon veszélyes volt a kapura. A másik, akit mondanék, az Sergio Agüero, a maga kiszámíthatatlan mozgásával. Drogba erõs és lecselezhet, de Agüero mindig közel helyezkedik a középhátvédekhez, és hirtelen tud elmozdulni. A hátvédeknek mindig résen kell lenni, mert egyik pillanatról a másikra veszíted el, nem tudod pontosan, hogy hol van éppen. Egyébként õ gyakran használja a vállát a harcoknál, így még bonyolultabb a leszerelése.

 

Mit tanultál annak idején Rio Ferdinandtól és Nemanja Vidicstõl?

Úgy gondolom, hogy az õ napi rutinjaik szemmel tartása is maga volt az iskolázás. Minden egyes alkalommal tanultam tõlük. Tõlük tanultam meg, hogy mi az én posztom lényege. Nekem kell biztosítanom a középpályát. Én vagyok a hang, a szem, és a fül is. Õk ketten rengeteget segítettek a csapatnak.

 

 

Kissé visszatérve a karriered elejére, milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a United leszerzõdtet?

Wow, hát az olyan volt, mintha az érzelmeim egy hurrikánba kerültek volna! Azt hiszem, épp a Blackburn otthonában játszottunk. Idõ közben, az akkori menedzser, Roy Hodgson félre hívott és mondta, hogy ma érkezik egy ajánlat értem. Azt mondta, Sir Alex Ferguson fél óra múlva jön a szállodába. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek! Felhívtam anyukámat, Sir Alex volt ott, az idõ telt és fokozódott a feszültség. Nem tudtam elhinni, hogy a legnagyobb ember a futball világában engem akar. Azt akarta, hogy játszak a csapatában.

 

Fontos volt ez a megegyezés számodra? Mi volt az, ami miatt elõször azt gondoltad, hogy oda kerültél, ahol mindig is akartál játszani?

Sir Alex volt a kulcs. Õ Mr. United. A klub stabil, masszív és a legnagyobb Angliában, emellett az egyik legnagyobb az egész világon. De vele dolgozni, mint menedzserrel, felfoghatatlanul jó.

 

 

A világ legnagyobb klubjában focizol és képviseled az országot is. Amikor elkezdtél futballozni, gondoltad volna, hogy a csúcsra érsz?

Mindig is ez volt az álmom. Természetesen nem volt garancia. A gyerekek miközben felnõnek, nincs bizonyosság, hogy sikerül. Nekem is volt egy álmom, nem tûnt mindig reálisnak, de nem adtam fel. Tanultam és közben keményen edzettem. Szerencsés is voltam, de fontos volt az is, hogy tudtam élni a lehetõségekkel. Semmi sem garantált.

 

Biztos vagyok benne, hogy egyetértesz és a felkészülési túrán láthattad is, hogy valóban mekkora klubról van szó. Mennyire fontos a United hatalmas szurkolótábora a sikerek szempontjából?

Szupernek tartom a lehetõséget, hogy mehetünk Ázsiába vagy Amerikába, minden egyes alkalommal meggyõzõdünk róla, mekkora klub vagyunk. Az elsõ ilyen túrámra is emlékszem, a fogadtatás elképesztõ volt és azt kell mondanom, hogy ez évrõl évre egyre jobb és jobb. Mindig örülünk, ha új rajongókat ismerhetünk meg. És így a világ másik részein élõk is esélyt kapnak, hogy láthatják a szeretett klubjukat.

 

 

És végül, a kínai szurkolók szeretnék tudni, hogy próbáltad-e már a kínai ételt, és ha igen, melyik a kedvenced?

Nagy rajongója vagyok a szárnyaknak (nevet). Én sóval és borssal szoktam elkészíteni leggyakrabban. Ez a kedvenc ételem, na meg a csirke, fekete bab mártással és tojásos sült rizzsel.

 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!