Smalling folytatná a nyerõ szériát
Smalling elégedett a United szezon eleji teljesítményével és szeretné, ha a csapat folytatni tudná ezt a remek szériát a szombati, Newcastle elleni találkozón is.
A védõ elégedett a United tegnap este nyújtott teljesítményével, miután a United 3-1 arányban legyõzte belga ellenfelét a Bajnokok Ligája selejtezõkörének elsõ fordulójában, mely gyõzelemhez nagyban hozzájárult a mérkõzés legjobbjának választott, valamint két gólt szerzõ Memphis Depay teljesítménye.
Miután a United három gyõzelemmel kezdte a 2015/16-os szezont, a Vörös Ördögök magabiztosan várhatják a szarkák elleni találkozót az Old Traffordon szombaton koradélután, ahol Louis van Gaal tanítványai harmadik Premier League gyõzelmükre készülnek sorozatban.
"Folytatnunk kell, amit elkezdtünk" - mondta Smalling az MUTV-nek. "Egy újabb mérkõzés következik hazai pályán, ahol helyt kell állnunk. Nagyszerû lenne gyõzelemmel folytatni, ahogy már az elsõ hazai mérkõzésünkön is tettük. Át tudjuk ugarni a lécet."
Smalling új társat kapott a védelem közepén Daley Blind személyében, akivel az öngólt leszámítva remekül megállták a helyüket. Mellettük még Shaw és Darmian is majdnem az összes találkozón végig a pályán voltak.

"Az elmúlt szezonban rengeteg változás volt a csapatban, így nehéz volt jól összeszokni. Bár még így is viszonylag kevés gólt kaptunk a bajnokság második felében. De most az összeszokottságunk és sikeréhségünk azt eredményezi, hogy idén még ennél is kevesebb esélyt akarunk adni az ellenfeleinknek."
Darmiannal kapcsolatban Smalling megjegyezte: "Fantasztikus játékos. Bármilyen egy az egy elleni szituációban megállja a helyét. Védekezik, segít a támadásokban és fantasztikus keresztlabdákat is tud adni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 4. fordulóOld Trafford
2026-09-13 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzés
Old Trafford
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 5 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 6 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 7 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 8 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 9 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 10 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 11 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 13 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 4. forduló