Van Gaal reakciója a Swansea elleni újabb vereséget követõen
Louis van Gaalnak csalódnia kellett 50. hivatalos mérkõzésén a United kispadján, miután a Vörös Ördögök ismét vereséget szenvedtek a Swansea csapatától a Liberty Stadionban.
A holland menedzser a mérkõzés után a következõket nyilatkozta az MUTV-nek és a Sky Sportsnak:
"Öt perc alatt veszítettük el a mérkõzést, ami többet nem történhet meg. Az ellenfél taktikát váltott, miután megszereztük a vezetést és dominálni tudtak a mérkõzésen. Több gólt kellett volna szereznünk, de nem szereztünk. Megváltoztatták a taktikájukat, amit mi nem tudtunk lereagálni csapatként, nem koncentráltunk eléggé és abban az öt percben el is veszítettük a mérkõzést. Nagyon sajnálom, hogy vereséget szenvedtünk."
"Úgy láttam, hogy 90 percbõl 85 percben dominálni tudtunk a mérkõzés során. Az eredmény mégis 2-1 lett nekik. Hihetetlen, hogy ez megtörtént. Öt percre vették át a játék irányítását és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ez nem történhet meg. Tanulnunk kell ebbõl."

"Nem csak a védelmen múlott. A védelem jól állta a sarat a mérkõzés elején. Meg kell próbálni visszaszerezni a labdát, mielõtt az ellenfél eljut azzal a védelmünkig. Ezt minden játékosom tudja nagyon jól. Ki fogjuk elemezni a mérkõzést, de az a legnagyobb baj, hogy amikor õk taktikát váltottak, mi nem tudtunk változtatni."
"A játékosoknak a következõ két hétben a válogatottakra kell koncentrálniuk mielõtt rendbe rakhatnánk a fejekben a történteket. Nekem is két hetet kell várnom, hogy 'bosszút' álhassak."
"Az átigazolási taktikánkra ez az eredmény nem lesz hatással. Ha játékosokat keresel a csapatodba, akkor már hónapokkal korábban tudod, hogy kikre lehet szükséged és, hogy azok megszerezhetõek-e. Nem fogunk pánikolni az utolsó pillanatban sem. Ha végignézték a mérkõzést, akkor láthatták, hogy mi voltunk a domináns csapat, de van, hogy megpróbálsz több gólt szerezni és nem sikerül."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló