Schweini: A Sunderland nem adja fel
Bastian Schweinsteiger nehéz délutánra számít, amikor a Manchester United az Old Traffordon fogadja a Sunderlandet.
A Vörös Ördögök a tabella utolsó helyén álló Fekete Macskákat fogadják ma 16 órakor, remélve, hogy egymást követõ harmadik bajnoki sikerüket is elérik azon gárda ellen, mely az idei kiírásban csupán két pontot gyûjtött össze eddig.
Bár a bukmékerek keveset fizetnek egy manchesteri sikerre, Schweinsteiger kizárta, hogy csapata elbízná magát, hiszen Louis van Gaal srácai a Man City-vel csatáznak a tabella élén.
"Második helyen állunk most és nagyon várjuk már, hogy sikerüljön meglépni a következõ lépést" - mondta a német az MUTV-nek. "A Southampton ellen nagy munkát végeztünk."
Nagyon fontos, hogy otthon is bezsebeljük a három pontot. A Sunderlandnek vannak gondjai, de nem hiszem, hogy fel fogja adni ez a csapat, nem lesz könnyû, bízunk önmagunkban. Ha jól elvégezzük a feladatunkat, megjutalmazzuk önmagunkat."
Miután a - tabella utolsó elõtti helyén álló - Newcastle elleni, gólnélküli döntetlennel végzõdõ meccsen egy órányi játékidõt kapott, Schweinsteiger úgy érzi, a kiesés ellen harcoló csapatok nagyobb veszélyt jelentenek, mint a Bundesligában hasonló helyen álló együttesek.
"Hazai pályán játszottunk a Newcastle ellen, uraltuk a találkozót, de végül csak döntetlent értünk el. A jó játéknál sokkal fontosabb, hogy megszerezzük a három pontot. Persze mindkettõt próbáljuk elérni."
"A Premier League-ben nem könnyû az ilyen csapatok ellen játszani és kicsit másabb ez itt, mint a Bundesligában. Nagyon magas a Premier League minõsége. Minden csapatnak vannak remek játékosai, kiváló játékosok, látható a különbség."
A középpályás tizenegyedik United-meccséhez készülve elárulta, nagyon örül annak, amikor Vörös Ördögként kilép az Álmok Színházának gyepére.
"Mindent megnyertem Németországban, megfelelõ idõ volt számomra, hogy távozzak és ide jöjjek. Nagyon boldog voltam, amikor a Manchester United megkeresett. Mindig álmom volt, hogy ha a Premier League-be igazolok, akkor a Manchester Unitedben szerepeljek azért, amilyen hagyománnyal és filozófiával bír a klub. Természetesen nagyon jó, hogy a Premier League-ben játszom és érzem a stadion hangulatát - minden alkalommal nagyszerû érzés. Remélem, hogy sok szép pillanatunk lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |