Nem kockáztatnak a középpályás duóval
Louis van Gaal elmondása szerint várhatóan Michael Carrick és Ander Herrera is kihagyja majd a szerda esti, Wolfsburg elleni Bajnokok Ligája csoportmérkõzést elõvigyázatosságból, míg Antonio Valencia szintén vizsgálatra szorul.
Ahogyan arról már beszámoltunk, Herrera, Carrick, Rojo és Valencia is kihagyta a kedd reggeli edzést az Aon Training Complexben.
Van Gaal szokásos mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóján megerõsítette, Carrick, Herrera és Valencia is "kisebb sérüléssel" bajlódik, így nem valószínû, hogy pályára lépnek majd az Old Traffordon.

"Szerintem Michael Carrick nem fog játszani holnap [szerdán]. A másik két játékos [Herrera és Valencia] esetében kivárunk, aztán meglátjuk. Kisebb sérülésük van, így nem szeretnék semmilyen kockázatot vállalni" - kezdte a United menedzsere.
"Ahogyan cselekedtünk Wayne Rooney esetében, úgy fogunk eljárni Michael Carrick és Ander Herrera kapcsán is. Ugyanaz vonatkozik rájuk, ugyanis egy teljes szezont még végig kell játszanunk, így jobb egy mérkõzésen nem számítani egy játékosra, mint hogy megsérüljön."
Marcos Rojo a Vörös Ördögök legutóbbi mérkõzését kénytelen volt kihagyni a Southampton elleni gyõzelem során összeszedett sérülése okán. Van Gaal nem osztott meg új információkat a védõ állapota kapcsán, de arra lehet számítani, hogy õ se játszhat majd, miután a keddi edzést kihagyta.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |