Van Gaal: Smallingot dicsérjék, ne engem

Louis van Gaal kijelentette, a szerdai gyõztesgólt szerzõ Chris Smalling érdemli egyedül a dicséretet parádés formájáért, és fejlõdéséért a Manchester Unitedben.


Smalling ebben a szezonban top formában játszik, és minden sorozatot figyelembe véve a csapat egyik, ha nem a legjobb játékosa eddig; számos kimagasló produkciót láthattuk tõle az idei szezonban védõpartnerével, Daley Blinddel karöltve.

 

Az igazat megvallva, a néhány sérülést vagy eltiltást nem számítva, az angol válogatott játékos azóta virágzott ki, mióta Louis van Gaal 2014. nyarán átvette az irányítást az Old Traffordon. Amikor a holland menedzsert arról kérdezték, mi az, amin változtatott, hogy Smalling ilyen méretû fejlõdésen menjen át, hamar igyekezett visszautasítani, hogy része lenne játékosa parádézásában.

 

"Szerintem egy játékos, ha csinál valamit, akkor azt saját magától éri el" - kezdte Van Gaal csütörtökön újságírók kérdésére a vasárnapi, Arsenal elleni Emiratesben megrendezendõ szuperrangadót megelõzõ sajtótájékoztatón.

 

"Tanácsokkal, és természetesen felé támasztott elvárásokkal segítem, de az edzéseken is, és képeket is szoktam neki mutatni, hogy fejlõdjön, de neki nyitottnak kell ezekre lennie, és a pályán is teljesíteni kell. Mindent saját magáért ér el. A legnagyobb elismerés Christ illeti, nem engem."

 

 

Smallingot 2010-ben szerzõdtette Sir Alex Ferguson, amikor a csapat elsõ számú védõpárosának a Rio Ferdinand-Nemanja Vidic kettõs számított, így lehetõsége nyílt rá, hogy a két sokat tapasztalt védõ mellett tanulja ki posztja csínját-bínját.

 

Chris mára kirobbanthatatlanná vált a Vörös Ördögök védelmébõl, és úgy tûnik, sokat profitált a tanulóévekbõl.

 

"Természetesen megkapta a lehetõségét, de ez mindig így mûködik" - folytatta Van Gaal.

 

"Játékosként szükséged van arra, hogy megüresedjen a posztod, és amikor pedig te töltöd azt be, akkor nagy szerencsére van szükséged. Egy klubnál ez az örök igazság."

 

Az egyértelmûen jó hangulatban lévõ egykori Bajnokok Ligája-gyõztes menedzser nem fukarkodott dicsérni Ashley Youngot se az Aon Training Complexben tartott mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóján, amikor a sokoldalú középpályásként, néha pedig szélsõ védõként bizonyító játékosáról kérdezték.

 

"Ashley Young nagyon fontos" - tette hozzá.

 

"Õ egy csapatjátékos."

 

"Elsõ helyen egy csapatjátékos. Nem sok játékosról mondhatjuk el ugyanezt, de õ mindig a csapatban gondolkodik. Számos pozícióban képes játszani, egy edzõnek, vagy menedzsernek pedig fantasztikus, hogy van aki erre hajlandó."

 

"Tegnap a védelem jobboldalán szállt be, pedig úgy hiszem, korábban ott még soha nem játszott. A második gólunk elõtti akció tõle indult. Nagyon fontos volt, hogy a második félidõben ott játszott, és nagyon boldog vagyok miatta. Elfogadja a szerepkörét, ez pedig nagyon fontos."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások