Van Gaal: Mindent megteszek a klubért és a szurkolókért
A United holland menedzsere, Louis van Gaal elmondta, hogy kész mindent megtenni a klubért és annak "hihetetlen" szurkolóiért.
A Vörös Ördögök menedzsere a szokásoknak megfelelõen megtartotta sajtótájékoztatóját a Crystal Palace elleni találkozó elõtt is. Természetesen nem maradhattak el a kritikák sem az elmúlt mérkõzéseken tapasztalható játék miatt, ám a United menedzsere ragaszkodott hozzá, hogy ne errõl ítéljék meg a saját, vagy éppen csapata munkáját, mert õ és a játékosok is megtesznek mindent a csapat sikerének érdekében.
"Had válaszoljak ezekre a kérdésekre egy holland mondással: Botokkal és kövekkel eltörhetik a csontjaimat, de a szavak sosem fognak ártani nekem. Rendkívül találó mondás, igaz?" - mondta a holland.
"Tisztában vagyok vele, hogy, ha folyamatosan veszítenénk, akkor elveszíteném az állásomat. De mindent megteszek a klubért és a rajongókért, akik fantasztikusak!"
"Elõzõ szezonban 13 pontunk volt 10 forduló után, most pedig azt láthatják, hogy van 20 pontunk és a Ligakupában is egyel több kört éltünk meg, mint tavaly. Nem mellesleg pedig ott vagyunk a Bajnokok Ligájában is. Tavaly nem volt ilyen. Tavaly volt 15 sérültünk. Oké, a szerdai találkozó után lettek újabb sérültek, de elõtte volt talán 3?!"
"Sokat javultunk, de ez egy folyamat, mint oly sokszor mondtam már. Három év, ezért írtam alá három évre!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!