Van Gaal nyilatkozata a Crystal Palace elleni mérkõzés után
Louis van Gaal exkluzív interjút adott a MUTV-nek a Crystal Palace elleni, gól nélküli döntetlennel végzõdõ mérkõzés után.
Hogyan értékelné csapata játékát a Palace ellen?
A Palace nagyon agresszívan játszott. A félidõ elsõ részében szinte minden labdát õk szereztek meg. Nagy nyomást gyakoroltak ránk. Negyed óra elteltével végre sikerült bekapcsolódnunk a meccsbe és kialakítottunk néhány helyzetet. A második félidõben sajnos nem sikerült fejlesztenünk a játékunkat, nem helyezkedtünk elég jól, így helyzet sem volt túl sok. A védelmünk azonban ismét jól dolgozott.
Aggódnunk kellene, hogy már egy ideje nem tudtunk gólt szerezni?
Természetesen ez elég aggasztó. A Middlesbrough elleni mérkõzés után azt mondtam, hogy volt elég sok helyzetünk. A helyzeteket pedig be kell fejezni. Ander Herreranak volt az elsõ félidõ végén egy nagy helyzete, de nem sikerült jól befejeznie. Megkérdeztem tõle, hogy mi történt, miért nem sikerült? De sajnos nem tudott magyarázatot adni, szóval nagy kár érte. Az eredményre nem tudok panaszkodni, mivel úgy gondolom, ma nem mi voltunk a jobb csapat a pályán.
Mit kellene másképp csinálni?
Én mást már nem tudok tenni sajnos. Fejlõdnünk kell, mint csapatnak és úgy visszatérni, vissza szerezni a jó formánkat. A következõ mérkõzésen gólt/gólokat kell szereznünk és akkor mindenki újra boldog lesz. Különösen a Moszkva elleni találkozón lesz fontos a góllövés.
Három bajnoki mérkõzés, három kapott gól nélküli meccs, öt pont.. Ön boldog összességében?
Nem, nem vagyok boldog. Mivel, ha bajnokok szeretnénk lenni, az ilyen mérkõzéseket meg kell nyerni. Például, az Arsenal legyõzte a Swansea-t. Mi kikaptunk a Swansea-tõl, annak ellenére, hogy mi voltunk a jobb csapat, de az Arsenal 3:0-ra verte õket. Egyszerûen õk kihasználják a helyzeteket.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!