Morgan: A gólok is jönnek majd
Azok után, hogy egy évtized után most ért el három egymást követõ, gólnélküli döntetlent a Manchester United, Morgan Schneiderlin hiszi, a gólok is jönni fognak.
A Crystal Palace megnehezítette a Vörös Ördögök dolgát a Selhurst Parkban, ahol a két csapat 0-0-t játszott tegnap, ám a középpályás az MUTV-nek elmondta, meggyõzõdése, hogy a soron következõ két hazai meccsen sikerül gólokat szerezniük.
"Bosszantó, ha nem nyersz meccseket" - ismerte el Morgan. "Olyan játékosaink vannak, akik képesek a gólszerzésre és fogunk is szerezni gólokat. Nem félek ettõl. Voltak lehetõségeink és néha csak idõ kérdése az egész."
"Jönni fog, ha továbbra is hiszünk ebben. Folyamatosan hozzuk az olyan mérkõzéseket, amikor nem kapunk gólt, ez nem probléma és nyerni fogjuk a találkozókat, de meg kell gyõzõdnünk arról, hogy hamar eljöjjön ez az idõszak."
A Unitednek csupán néhány lehetõsége adódott Dél-Londonban, Anthony Martial volt talán a legközelebb a gólhoz, ám a találkozó végén lövésést blokkolta a hazaiak védelme. Schneiderlin arról is nyilatkozott, milyen nehéz ellenfél ellen kellett játszaniuk.
"Két különbözõ félidõt láthattunk. Egy nagyon kompakt csapat ellen játszottunk. A találkozót megelõzõen tudtuk, hogy agresszív játék várható tõlük, ezt is hozták az elsõ félidõben. A második játékrészben sokkal több hosszú labdával próbáltak operálni, hátulról küldték elõre a labdákat. Nagyon sok labdát megszereztek, úgyhogy nagyon nehéz volt, mert a labda nem mindig lett a miénk."
A Vörös Ördögök öt pontot szereztek a legutóbbi három bajnoki során és a negyedik helyen állnak jelenleg, Schneiderlin azonban úgy véli, az Arsenal elleni 0-3 után pozitív választ adott a csapat.
"Összességében ha megnézzük az utolsó három bajnokinkat, nagyon jól játszottunk az Everton ellen, majd a City ellen, ahol nyerhettünk is volna, mert mi voltunk azok, akik tettünk is a gyõzelemért, ma pedig egy döntetlent sikerült összehozni, de lehetett volna ebbõl kilenc pont is."
"Az Arsenal elleni vereség után jó karaktert és szellemiséget mutattunk. Meg akarjuk nyerni a címet, úgyhogy a gyõzelmekhez gólokat kell szereznünk. Keményen kell dolgozni és remélem, hogy visszavágunk."
Annak ellenére, hogy Martial moszkvai fejese óta nem szerzett gólt a United, Schneiderlin hiszi, hogy a United még mindig komoly tényezõ a bajnoki címért folyó harcban és egy hullámvölgy minden csapatnál elõfordulhat.
"Természetesen, harcban vagyunk a címért. Még nagyon az elején vagyunk, rengeteg mérkõzés van még hátra, de ott vagyunk. Nem lényeges, hogy novemberben második, harmadik, negyedik vagy ötödik vagy. Csak az számít, hogy május végén az elsõ legyél és nyerd a meccsidet."
"Minden csapat átmegy ezeken a periódusokon, amikor nem tudnak gólt szerezni és nem lesz szerencséjük. Az elõttünk lévõ csapatokkal is meg fog történni ez, ez biztos. Akkor minden rajtunk múlik majd, nyerni kell a mérkõzéseinket és meg kell elõzni õket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!