Smalling: 2016-ban erõsebben térünk vissza
Chris Smalling úgy érzi, hogy a Manchester United Chelsea ellen nyújtott hétfõi teljesítménye nagy lökést adhat a csapatnak az Újév felé közeledve.
Bár nem született gól az Old Traffordon, melynek örülni lehetett volna, a Vörös Ördögök uralták a meccs javarészét a regnáló bajnokok ellen és csak nagy nehézségek árán, valamint Thibaut Courtois óriási védésének köszönhetõen tudták a Kékek elkerülni a vereséget.
A Boxing Day-en megrendezett Stoke City elleni csalódáskeltõ vereség után tehát a hétfõi teljesítmény nagy elõrelépés volt Louis Van Gaal legénysége részérõl, így immár magabiztosabban várhatják a következõ összecsapást, melyre ez alkalommal is az Old Traffordon kerül sor, méghozzá szombaton (16:00) a Swansea City ellen.
Smalling a következõket nyilatkozta: "Rengeteg fejtörést okoztunk a Chelsea-nek, ami pozitív, tekintve, hogy a hátsó négyesüket és a két védekezõ középpályásukat szinte mindvégig a pozíciójukban tartottuk. Az, hogy ennyi helyzetet sikerüt kialakítanunk, örömteli."
"Nem féltünk kapura lõni és nem aggódtunk azon, hogy mi van, ha lecsúszik a lövés - egy másik napon talán be is mentek volna. A játékosok rengeteg önbizalmat meríthetnek a ténybõl, hogy számtalan jó helyzetet dolgoztunk ki és nem kis problémát okoztunk nekik."
"Meg kell mondjam, nehéz volt a Stoke meccs után, egybõl a Chelsea-re kellett összpontosítanunk. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért egybõl következett egy újabb meccs a Stoke elleni után, amivel helyére tehettük a dolgokat."
"Nekigyürkõztünk és keményen dolgoztunk az edzõpályán, valamint arról is meg kellett gyõzõdnünk, hogy újraszervezõdjünk. Kiálltunk és megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat, igaz a gyõzelmet nem sikerült megszerezni."
Mindezek mellett és a Guus Hiddink csapatával szembeni biztató jelek ellenére továbbra is tapasztalható volt a szünni nem akaró frusztráció érzete a hármas sípszónál, hiszen a nyeretlen sorozat immár 8 mérkõzést számlál.
Smalling ezt mihamarabb helyrehozná azzal, hogy a 2016-os évet egy Swansea elleni sikerrel kezdené, és reményei szerint pár nap pihenõ is jó hatással lesz, valamint hozzájárul a Vörös Ördögök további szereplésére.
"A tabella elején akarunk maradni, úgyhogy amikor dominálsz egy meccsen, meg is kell nyerned azokat," - tette hozzá a védõ. "Van mibõl merítenünk, mindenáron erõsebben kell visszatérnünk."
"Azt gondolom, jó néhányunknak szüksége van egy pár nap pihenésre ezután az idõszak után, és ha ez megvolt, készülhetünk a szombatra és visszatérhetünk az Old Traffordra ugyanazzal az energikussággal és lelkesedéssel, menni tovább és megszerezni azt a gyõzelmet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló