Jót tesznek a fiatalok
Louis van Gaal szerint a Manchester United akadémiájáról az elsõ csapathoz felkerült játékosok stimulálják a többieket.
A szerdai, mérkõzés elõtti edzésen két fiatal, Marcus Rashford és Regan Poole is részt vehetett, mint ahogy a kapus Joel Castro Pereira és a közelmúltban bemutatkozó Donald Love, Joe Riley páros is. Két fiatal szélsõ védõ, Cameron Borthwick-Jackson és Guillermo Varela szintén többször és remekül teljesített már a nagyok között sérülésekkel tûzdelt idõkben.
Van Gaal - aki megerõsítette, hogy a csatárként szereplõ Rashford a mai mérkõzés keretébe is bekerül - örül annak, ahogy a bimbózó fiatalok képesek kezelni a nyomást.
"Természetesen ezért is volt viszonylag rövid a keretünk a szezon elején, mert így esélyt adhatsz a fiataloknak" - mondta a menedzser az MUTV-nek.
"Mindig nagy meggyõzõdéssel nyúltam a fiatalokhoz és tetszett, mennyire képesek stimulálni a többieket és növelni az öltözõi hangulatot. Ezek a dolgok történnek most."
"Azt is mindig kedveltem, hogy az elsõ meccsüket nagyon jól lehozták és talán a másodikat is, és ha megkapod a harmadik lehetõséget, az már a kiegyensúlyozottságról szól, ami nagyon fontos a fiatal játékosok számára."

Jó hír, hogy a ma esti találkozón Marcos Rojo már leülhet a kispadra, míg Antonio Valencia és Adnan Januzaj teljes felépülésére sem kell sokat várni. Örvendetes hír ez Louis van Gaal számára is, hiszen a közelmúltban kétszámjegyû volt a sérültek száma, ami miatt még több fiatalt kellett kipróbálnia a hollandnak. A menedzser reméli, hogy a sérüléslista rövidülni fog az elkövetkezendõ hetek során, hiszen a meccsek gyorsan követik egymást.
"Fontos [hogy felépülnek a sérültek], mert soha nem tudtam ugyanazzal a kezdõvel kiállni. Mindig változtatnom kellett, mert sok, ugyanazon a poszton játszó játékos is megsérült, ezért olyan posztokon kellett játszatnom egyeseket, amik nem a legmegfelelõbbek számukra. Szóval most nagyon nehéz és kicsi a merítési lehetõsg is, mintegy 13-14 felnõtt játékosunk sérült."
"Három sorozatban vagyunk még, nem sok klub mondhatja ezt el magáról, de mi igen. Továbbra is el szeretnénk mondani ezt, mert az Európa-liga fontos számunkra , hisz BL-t érõ helyet adhat, míg az FA-kupa egy olyan sorozat, amit már rég nem nyertünk meg. A bajnokságban ötödikek vagyunk és a végén még ott lehetünk az elsõ négyben is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló