EL: A Liverpool a következõ ellenfél

Sorsoltak az Európa-ligában. A Manchester United a Liverpool ellen játszik majd. A Vörös Ördögök a visszavágót játszhatják hazai pályán.


A Manchester Unitedet a történelmi riválisa ellen sorsolták össze az Európa-liga nyolcaddöntõjében, miután a Vörös Ördögök tegnap 6-3-as összesítéssel jutottak tovább az FC Midtjylland ellenében.

 

A péntek délutáni sorsoláson nem voltak kiemeltek és egy adott országból érkezõ csapatok is összekerülhettek, így történhetett meg, hogy a két legsikeresebb angol klub összekerült. A párharc elsõ felvonására március 10-én az Anfielden kerül sor, míg a visszavágót március 17-én vívják a csapatok az Old Traffordon.

 

Ha a manchesteriek megnyernék az Európa-ligát, bekerülnének azon klubok névsorába, melyek mindhárom rangos, európai kupasorozatot elhódították már. Eddig a Juventus, a Chelsea, a Bayern München és az Ajax mondhatják el ezt magukról. A United eddig három BL-t (korábban BEK-et) és egy KEK-et nyert meg.

 

 

A nyolcaddöntõk párosításai:

 

FC Shakhtar Donetsk - RSC Anderlecht 
FC Basel 1893 - Sevilla FC
Villarreal CF - Bayer 04 Leverkusen 
Athletic Club - Valencia CF
Liverpool - Manchester United
Sparta Prague - Lazio
Borussia Dortmund - Tottenham Hotspur
Fenerbahce - SC Braga

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!