Csapathírek csütörtökre

A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal szerint elképzelhetõ, hogy Antonio Valencia már leülhet a kispadra a csütörtök esti, Liverpool elleni Európa-liga összecsapáson.


Az ecuadori válogatott játékos már együtt edz a felnõtt csapat keretével, csakúgy, mint Bastian Schweinsteiger, így a holland menedzser egyre több lehetõség közül válogatathat a Mersey-partiak elleni idei harmadik összecsapásukat megelõzõen.

 

A Vörös Ördögök a legjobb 16 csapat között látogatnak az Anfieldre, azzal a céllal, hogy biztosítsák helyüket a negyeddöntõben, amely segíthetne számukra abban is, hogy feledtessék a hétvégi, West Bromwich Albion elleni idegenbeli bajnoki vereséget.

 

"Antonio Valencia és Bastian Schweinsteiger közel a visszatéréshez" - kezdte Van Gaal.

 

"Szerintem márciusban sok játékosunk visszatérhet. De amikor így lesz, akkor nem lesz könnyû döntenem azt illetõen, képesek-e felvenni a meccsritmust, ha már velünk edzhetnek. Például Schweinsteiger még csak egy alkalommal tudott velünk edzeni. Valencia mögött már egy hét áll, így õ sokkal közelebb áll ahhoz, hogy akár már a kispadra is leülhessen, mérkõzést játszani azonban már nem ugyanaz a dolog."

 

 

"Nem hiszem, hogy számíthatnék új játékosokra a hétvégéhez képest, de Valencia elég jó erõnléti állapotban van ahhoz, hogy ott lehessen a kispadon, ahhoz azonban még nem, hogy 90 percet a pályán töltsön."

 

"Mindig úgy kell összeállítanom a kezdõcsapatomat, hogy az én szememben az a lehetõ legerõsebb legyen az ellenfelet is figyelembe véve. Mindazonáltal néha fiatalokat is a kezdõbe jelölök, mert akkor azt tartom a legjobb megoldásnak. Emellett meg kell birkóznom a sûrû programmal is, így néha tartalékolnom és rotálnom kell bizonyos játékosokat emiatt."

 

Juan Mata játékára is számíthat a holland menedzser, miután a The Hawthornsban összeszedett piroslapját majd a hétvégi West Ham elleni FA-kupa mérkõzésen tölti majd le. Jesse Lingard viszont eltiltott, míg Adnan Januzaj és Timothy Fosu-Mensah pedig nem nevezhetõ a meccsnapi keretbe.

 

A csütörtöki, Liverpool elleni összecsapás az elsõ alkalom lesz a két klub történetében, hogy európai kupamérkõzésen találkoznak, annak ellenére, hogy a futball történetének egyik legõsibb rivalizálásáról van szó.

 

"Tradicionálisan és történelmileg is az egyik legnagyobb mérkõzés ez a párosítás" - tette hozzá Van Gaal.

 

"Különösen azért, mert mindkét csapat a Bajnokok Ligája-helyekért harcol, úgyhogy ez mindkét félnek kiemelt jelentõségû összecsapás lesz."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!