Smalling: Kulcsfontosságúak az egyéni párharcok
Chris Smalling hiszi, a Manchester United játékosainak meg kell nyerniük egyéni párharcaikat a csütörtöki, Liverpool elleni Európa-liga nyolcaddöntõ elsõ mérkõzésén.
Az angol válogatott középhátvéd hathatósan mûködött közre abban, hogy a Vörös Ördögök januárban kapott gól nélkül, 1-0-s gyõzelemmel távozhattak az Anfieldrõl, amikor a hazaiak igazi támadó nélkül álltak fel. A mérkõzés végén Christian Benteke, illetve az eredendõen védõ, de a támadósorba feltolt Steven Caulker is beállt a kispadról, Jürgen Klopp azonban most csütörtökre már rendelkezik egyértelmû választással a csatárposztot illetõen, Daniel Sturridge személyében. Mellette Divock Origi is hadba dobható a támadósorban.
A mai, szokásos mérkõzés elõtti sajtótájékoztatón Louis van Gaal mellett ülõ Chris Smalling, aki a hétvégén térhetett vissza kisebb sérülésébõl, egyértelmûen fizikális csatára számít ezúttal is a liverpooliak ellen, nem számít kik alkotják majd a támadószekciót.
"Elég gyakran gondolom azt, hogy az elsõ 20 percben elég nagy õrjöngés lehet" - kezdte Smalling.
"De akárki ellen is játszol, a cél mindig az, hogy te tudj felülkerekedni. Számomra például az a fontos, hogy az ellenfél csatárát le tudjam venni a pályáról. Már az elején érzékeltetni kell vele, hogy mi a szándék, és onnantól kezdve végig dominálni kell a mérkõzésen."
"Ezek azok a mérkõzések, amiket a játékosok nagyon várnak, ez pedig kimondottan az lesz, ami miatt én már nagyon izgatott vagyok."
"Jó, hogy a menedzser taktikai szemszögbõl közelíti meg ezt az összecsapást, és a mérkõzést megelõzõen sokat dolgozunk a taktikánkon az edzõpályán, így nem fog elragadni minket a hév. De amint belépünk a pályára, az érzelmeink biztosan hatásuk alá kerítenek minket, ez pedig remélhetõleg a legjobb teljesítményünket hozza majd ki belõlünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló