Kínában túrázik nyáron a United
2016-os felkészülési túrája keretében visszatér Kínába a Manchester United.
Az elõzõ évek amerikai felkészülési idõszakát követõen idén nyáron a Távol-Kelet felé veszik az irányt a Vörös Ördögök, ahol csak Kínában például több mint 107 millió követõjük várja majd õket, amellyel a föld legnépesebb országa egyben a legnagyobb populációval rendelkezõ Manchester United szurkolótábort is magáénak tudhatja.
A 8 napos túra a klub 2016/2017-es szezonra való felkészülésének részét képezi, amellyel kapcsolatban a pontos ellenfelek, idõpontok, helyszínek a következõ napokban kerülnek majd nyilvánosságra.
Története során elõször 1975-ben látogatott a Manchester United a régióba, amelyet további 9 túra követett, amely során 12 mérkõzést játszottak helyi csapatok ellen. Legutóbb 2013. júliusában, a Kitchee SC ellen léptek pályára Kínában, amelyre a 40 ezer jegy rekordidõ alatt kelt el, emellett Ázsiaból milliók követték televízión keresztül az összecsapást.

"Erõs történelmi kötõdéssel rendelkezik a Manchester United Kínával, és büszkék vagyunk az itteni kapcsolatainkra, illetve szurkolóinkra" - kezdte a klub ügyvezetõ-igazgatója, Ed Woodward a túra bejelentésének eseményén.
"Összesen több mint 500.000 szurkoló látogatott ki a mérkõzéseinkre korábbi kínai látogatásaink alkalmával, mi pedig mindig is élveztük azt a kivételes támogatást, amit ebben az országban kaptunk, úgyhogy természetesen ezt az idõszakot már mindenki várja idén nyáron."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló