Fellaini meghódítaná a Wembley-t
Marouane Fellaini alig várja az újabb FA-kupa döntõt, és egyben hamar elfelejtené a 2009-es Chelsea elleni vereséget, melyet még Everton játékosként élt át.
A középpályás szerezte az elõdöntõben az elsõ gólt korábbi csapata ellen, és góltól mentette meg csapatát, amikor Romelu Lukaku lövését sikerült blokkolnia a második félidõben. Anthony Martial, a hosszabbításban szerzett szenzációs góljának megünneplését követõen a belga válogatott játékos az MUTV-nek elmondta, hogy kész visszetérni május 21-én a Wembley-be, hogy szembenézzenek a Crystal Palace-szal.
"Az elsõ angliai szezonomban a Chelsea ellen játszottam a fináléban, de kikaptunk" – mondta. "Remélem idén sikerül nyerni. Természetesen mindeki várja a döntõt, de most már a bajnokság befejezésére kell összpontosítanunk. A legjobb négyben akarunk végezni, majd ezután foglalkozhatunk a kupadöntõvel."

"Nagyon nehéz meccs volt számunkra, de nagyszerû volt a csapatszellem, és megérdemelten nyertünk. Amikor fontos meccset játszol, akkor nagy a motiváció is, és igencsak motivált bennünket a döntõ. Nem volt veszítenivalója az Evertonnak, így 25 percen keresztül hatalmas nyomás alá helyeztek minket, ami nehéz volt számunkra. De számos helyzetet alakítottunk ki a második félidõben is, így megérdemeltük a gyõzelmet."
Martial nem csak a gyõztes gólt szerezte, hanem az õ keresztlabdájából szerezte Fellaini az elsõ gólt.
"Kiváló gólpassz volt" – tette hozzá Fellaini. "Pazarul csinálta. Mesés lett a befejezés az utolsó perces gólnak köszönhetõen. Hatalmas gratuláció neki."
Fellaininek nem sikerült megszereznie a második gólját, miután egy közeli lövésnél Phil Jagielka kezében akadt el a labda, de a játékvezetõ, Anthony Taylor vétlennek ítélte az esetet, és elmaradt a bûntetõ rúgás.
"Tizenegyest kellett volna kapnunk, de a bíró nem így látta. Ilyen a futball."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló